Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

— Magányos, mint a tiéd, felséges asszony! Rozamunda kevély pillantása megtört. Felállt, és elhagyta a szobát. Ügy ment ki, roskadt vállal, mintha Helmekisz súlyos terhet rakott volna rá. 10 Kalmárok jöttek dél felől. Alig keltek át a Dráván, híre ment, hogy Itáliában ragály pusztít. Longinusz afrikai légiója hurcolta le Liguriába a kórt, újságolták a kordékkal utazók. Beszélték, hogy már ősszel furcsa foltok tűntek fel a házakon, ajtókon, edényeken és ruhákon. Se forró víz, se szappangyökér nem tüntette el ezeket a különös, rejtélyes foltokat. Súrolás után még erősebben látszottak. Később a férfiak lágyékán, az asszonyok hóna alatt, a gyermekek füle tövében daganatok nőttek. Forró lázzal jöttek a kelevények, és ha fekete gennyük kifakadt, a beteg kilábalt a bajból, csak csúnya barna pörsenések maradtak a testen. De akin megkeményedett a daganat, öt nap múlva meghalt. Az egész országban napok alatt szétfutott a hír: — Jön a fekete halál! A döghalál! Martalóc hordáktól, földéhes rablóktól megvédenek a kardok, de a dögvész váratlanul ront az emberre, nincs vas és páncél, amely feltartaná, s nincs semmiféle ír vagy orvosság, betegűző imádság ellene. Megriadt és megbomlott az egész ország. Egyszerre megállt minden készülődés, a futárok elmaradtak, a hercegek nem küldtek több jelentést Brigetióba. Beszélték azelőtt is, hogy odalenn Bizáncban pusztít a döghalál. A vének emlékeztek rá: volt esztendő, hogy napjában ezrek pusztultak el, és a hullák elborították az utcák kövét. De hogy télidőben és most a tavasz küszöbén ölné halomra a népet a fekete halál? A dögvésznek a nyár heve, a fojtó szárazság ad erőt, amikor a por vastagon száll, eltűnik a patakok vize, megposhadnak a kutak, megaszaló,417