Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld
Égö föld
gyötrelmes gondolat, mert halottat szült? Önmagát vádolja halott magzatjáért? Benne is harag és nehéz bánat volt, fullasztó keserűség, s a lelkét halálos fáradtság marta, önvád tépte. Nincs a világon bűntelen ember! S minden bűnért megtorlás jár! Rozamunda beteg testéért és a halott gyermekért talán neki is felelnie kell... A bosszú, a halál mérge volt benne, amikor rettentő szomjában először tépte magához. Halottat csókolt belé akkor érzékei halálosan beteg mámorában. Abból az ölelésből nem foganhatott örömre termett élet! Így bűnhődik, veri kegyetlen sorsa, pedig a szíve, ha feltárhatná, és tenyerén elevenen megmutathatná, hogy látva lássák, teli van szerelemmel. Azóta és mindig, akkor is, amikor felgerjedő éhségében más nőt tépett magához és ölelt, hogy teste szomjúságát nyugtassa és eloltsa. Küzdött előtörő könnyeivel és fájdalmával. Maxentiusz, mintha megérezte volna lelke háborgását, karon fogta, és elvezette a beteg ágya mellől. — A felséges asszonynak aludnia kell, és te is pihenj le, nagyúr! — mondta a görög. — Neked is készítek nyugtató italt, hogy reggel friss légy és erős. A palota csarnokában Grimuald püspök várta Alboint. Alboin szótlanul hallgatta a püspök jámbor példázgatását és vigaszát. — Legszebb férfierődben vagy, felséges úr, és asszonyod fiatal. Meglásd, maholnap újból áldott lesz a méhe, és örököst szül. Jöttek a hívei, hogy felvidítsák, de mintha kéreg rakódott volna rá, alig ért a lelkéhez beszédük. Hildibrand herceg búcsúzott tőle. — Szomorú most a házam, nem tudlak tartóztatni... Mennék, futnék magam is, de merre? A bánat mindenütt elér! — szólt csüggedten. Finom nyestprémes bundával ajándékozta meg a herceget, és mikor Hildibrand szánba ült, maga nézett utána, hogy lábát prémzsákba bújtassák. Ügy dédelgette, mintha gyermeke lenne, és a búcsúnál melegen megölelte. ,412