Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

harsogva nevetett. Odavonta magához, csak fél karral, és olyan erős volt a szorítása, hogy Rozamunda feljajdult. — Gyönge harmatom ... te! Megfúl a gyermek, ha megölellek. Az asszony úgy hullott rá, olyan erőtlen elborulással, mintha elveszne és menekülne hozzá. Alboin dédelgette, de a karja és minden ujja, mint a vasszegek, szinte általverte sajgó húsát. — Eredj! — tolta el magától a férfi. — Nem vagy most ölelésre való. Rozamunda visszavonult ágyasházába. Betege lett a sivár időnek, akár Alboin. A férfi komoran tovább ivott. Magányosnak és elhagyatottnak érezte magát. De embert nem tűrt maga mellett, csak Helmekiszt, féltestvérét, és egyetlen testőrét, Peredeót, aki nála is jobban bírta a szörnyű italozást. Fáklyagyújtás után két nőcseléd parázson sült húst hozott. Torkig laktak belőle. Mikor kivitték a tálakat, Alboin beüzent felesége ágyasházába az egyik cseléddel: — Nyugodalmas jó éjszakát kívánok a királyasszonynak! A másik lányt ott tartotta az asztalánál. Magas, erős keblű és rózsás arcú volt a lány, szép aranyhímes ruhájában fiatal erőtől duzzadó és kívánatos. Fanyar szag szállt a testéből. Alboin felgerjedve nézte, és magához vonta. Reggelre elfelejtette, mint a többit, a sápadó, lángoló vérű cselédeket, akik az őszi tespedésben felcsigázták és megpihentették érzékeit. Szélviharos volt a nap. Tövestül tépte az orkán a fákat, és bedöntött néhány tetőt. Félmeztelenül odaállt a hidegben az ablakhoz, és felvidámodva nézte, mint takarítja el a vihar az ég roppant szennyesét. Az örömtelen ölelések, a nyers-részegség és rest heverés után az orkán mintha belőle is kifújna minden tisztátalant. Egy veder hideg vizet hozatott, és megmosdott az ebédlőházban, ahol napjait töltötte és aludt. Porrá tört szappangyökérrel és korpával dörzsölte vörösre mellét. Fanyar ízű száját ibolyával és fahéjjal szagosított vízzel üdítette fel. Üstökét addig fésülte, míg puha hullámokban hullott tar,405