Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld
Égö föld
kójára, és megkenette illatos olajjal. Aztán friss ujjast húzott magára, és lábát tiszta fehér pólyákkal kötötte át. Nyalkán és délcegen megállt Peredeo előtt. Sudár és fiatal volt, s a szája, ahogy élveteg nevetésre nyílt, nedvesen fénylett. Áz ágyasházba ment, hogy Rozamundát köszöntse. Most látta csak, milyen sápadt és megnyúlt az asszony; tág szemében a szenvedés árnyéka borong. Szégyent érzett. Megkereste Rozamunda kezét, és felvonta becézve az arcához. Az asszonyt lassan átjárta az öröm melege, olyan váratlan ajándék volt ez a reggeli köszöntő. Alboin szemét kutatta, amely most tiszta volt, mint egy gyermeké; olyan magabízó, erélytől sugárzó. — Félek, Alboin ... — suttogta. — Mitől, bogaram? ... Amennyi tudós asszonyt akarsz, mind idecsődítem. Maxentiusz is vigyáz rád. — Ö, nem az én nehéz órámra gondoltam. .. Téged fenyeget veszély! — Engem? — Kicsi néppel akarsz nekimenni egy egész világnak?! Alboin elkomorult. Leverte, hogy Rozamunda ilyen kishitű; kevésnek tartja erejét, gyengének a népét. Elfelejti, hogy egyszer már megállta a nagy erőpróbát. Egy hatalmas népet leigázott ezzel a törpének vélt erejével! Rozamunda, mintha megsejtette volna elkedvetlenedése okát, magyarázóan hozzáfűzte: — Bajan segítsége kellett, hogy Gepidiát legyőzd! — Miért emlegeted hazádat? Én nem akartalak emlékeztetni, és te magad téped föl a sebet! — Tudom, jó vagy hozzám ... Ha nem érezném, akkor meghalnék. Vagy a gyűlöletem elpusztítana. Alboin nevetett. Eszébe villant a fekete sámán, aki itt a palotában rajzolta bűvköreit, és lángból, vérből jósolta jövendőjét. Emlékezett éberen villogó szemére, ahogy a tenyerét figyelte . .. Szeretni és gyűlölni fogja az asszony, aki vérében él! ... Az ölelése mézét és mérgét jósolta meg neki. Először hallja Rozamundától a gyűlölet szavát. — Megölnél? ,406