Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Alkonyatba hajlott az idő. A tisztáson már Összeterelték a teheneket, és megkezdték az esti fejést. Alboin megállt egy guggoló leánynál, és bevárta, míg elkészül. Ahogy a leány felállt, átkapta, átölelte derekát. Tüzesen, elfúlva vergődtek. A leány szótlan maradt, elejtette a sajtárt, és kéjbe gyulladó piros arccal a tehénre dőlt. A többi folytatta a fejést; csak vihogtak, mintha a vérük megpezsdülne, és csiklandva végigszaladna rajtuk is a vágy. Mikor Alboin elengedte a leányt, az nagy szemét lehunyva, szédelegve nyúlt a felborult sajtár után. Engedelmesen, remegő térddel fordult a férfi felé. Alboin még farkasnézéssel, harapásra vicsorított szájjal állott előtte: — Éjszakára hozzám jössz! A leány szédelegve és megszépülve hallgatta a parancsot. Egész testében és lángszínű arcában alázatos megadás volt. A szíve kéjesen elzsibbadt, ahogy a távozó férfi után bámult. Éjszaka izzó és nyakas volt a leány. Ahogy Alboin hozzáhajolt, megcsapta testének meleg illata. Szétmorzsolt zsályalevélnek és vadmentának átható szagával keverődött a bőr párája. Birkózott vele, és hengergett a medvebőrökön. Soká ölelte, előbb durván, azután simogatva, gyengéd érintéssel, míg maga is kimerült. — Hogy hívnak? — Rozvitának. — Aludj, Rozvita! — szólt Alboin lágyan, és takarót borított rá. De a lány ledobta a takarót, és felugrott. Lihegve nézte a férfit. A szája kiszáradt, a szeme égett, és rongyokban lógott a ruhája. Egyszerre levetette magát Alboin elé, és csókolni kezdte meztelen lábát. — Vadmacska! — Alboin nevetve lerázta magáról. Keze a leány haját érte, és odahúzta magához. A leány jaj nélkül tűrte. — Megfojtsalak? Megint rádobta a takarót, és Rozvita hagyta. Egész apróra kuporodott, úgy aludt el. ,269