Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

sürgette, hogy induljon útnak. A királyválasztó gyűlést öszsze kell hívni, mielőtt lehull a nagy hó, és eltorlaszolja az utakat. Fiatal volt Alboin, alig huszonegy esztendős, amikor Grimuald püspök a fejére tette a longobárd koronát. A tél követfogadásokkal és követküldésekkel telt el. Amint kitavaszodott, Alboin elhatározta, hogy Bizáncba indul Jusztiniánhoz. Turizend törhetetlen fegyverbarátságáról biztosította, mégis jónak látta, hogy megnyerje a nagy császár kegyét. Ha megtudják, hogy a Birodalom atyja kitünteti kegyével, senki sem mer többé pártot ütni ellene. Bizánc fölött ekkor harmincadik esztendeje uralkodott Jusztinián, s két hadvezérétől, Belizártól és Narzesztől reszketett a fél világ. Alboin fényes kísérettel és egy ezredre való harcossal indult Konstantinápolyba. Közel négy hétbe telt a nagy út, amerre vonultak, mindenütt vendégeskedés marasztalta őket. De amikor túljutottak a Balkán-hegység irdatlan vadonjain, és a Marica virágzó völgyében elérték Drinápolyt, Alboin már nem tűrt hosszabb pihenőket. Egy nap csodálatos látvány tárult szeme elé: a dombról megpillantotta a Várost, az Aranyszarv öblét; ennél fenségesebbet még sohasem látott. Zöld lombok közt vakítóan világított a sok márvány. A távolból a színek és vonalak kápráztató harmóniába olvadtak. Elbámult csodálkozással, szinte mámorosan közeledett a Városhoz. Az utcákat olyan ámulattal járta, mintha csak aznap nyílott volna ki a szeme. Napokba telt, míg a sok dísz és fény mögött meglátta a valóságot. Addig csak bámulta a kőpaloták ékes sorát, a márványtól és cifra vert vasaktól tündöklő házakat, a pompás kerteket és az oszlopsoraival, teraszaival, rengeteg termével kábító összevisszaságban emelt nagy palotát, amelynek vendége volt. Látta a kikötőben horgonyzó vitorlásokat, az áruval megrakott otromba hajókat, amelyek öntötték az aranyat a Városba, és mérhetetlenné duzzasztották Jusztiniánnak és híveinek vagyonát. ,261