Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Turizend lassan elindult, kilépett a tornácra, és magá­hoz intette Helmekiszt: — Herceged indulást parancsolt? — Ég a vágytól, hogy otthon mielőbb meghirdesse, mi­lyen királyian ajándékoztad meg tegnap. Turizend bólintott. A házak közt szinte forrt a tavaszi napsütés, és a téren egyre rövidebbre fogyott a platánok árnyéka. Színes szalagokkal felcicomázva, vígan tolongtak az if­jak a palota előtt. Lovaikat nyergelték. — Szép utatok lesz — szólt a király. — Az ég kegye ez a pompás napsütés. Felejthetetlenné teszi a búcsúzást. Turizend elbocsátóan kezét emelte. Helmekisz megha­jolt, és indulni akart. — Megállj — szólította vissza Turizend. — Véssed jól az eszedbe, hogy nem jó időnek előtte a kelevényhez nyúlni. Minden gyümölcsnek érnie kell. Helmekisz megremegett roppant izgalmában. A nap felé fordult, és hunyorítás nélkül állta perzselő, égető tüzét. — Nézzed a napot, felséges uram! Olyan a heve, hogy idén hamarább ünnepeljük meg a gyümölcsérés nagy ün­nepét ... Ügy volna jó, legkegyelmesebb uram, ha egyidő­ben ünnepelnénk. Turizend megemelte jobbját, és a púpos vállán nyugtat­ta. Belenézett felhevült arcába, és Helmekisznek úgy tet­szett, mintha mosolyogna. — Üzenek véled, fiú. Mondd meg királyodnak, eszes kö­vetet küldött hozzám, és szót értettem vele. 6 Ünnepélyes volt a búcsú, akár az üdvözlés. A téren ott to­longott a város apraja-nagyja. A palota előtt Alboin felso­rakoztatta seregét. Már fegyverben járt ő is, sisakja ékes tollforgóján megcsillant a nap, szikrázott és ragyogott a i 247

Next

/
Oldalképek
Tartalom