Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

vértje. Finom vászonujjasát sáfrányszinü Döröv fogta öszsze, mely még karcsúbbá tette nyúlánk alakját. Amint nagy lendülettel nyeregbe szállt, a könnyű szél meglibbentette öltözéke pántlikáit. Helmekisz a karjára szíjazta pajzsát. Turizend almásszürke lovon ült; néhány főembere vette körül, ünnepi ruhában és ékes fegyverzetben. Kunimund is köztük volt, de fegyvertelenül és köznapi köntösben. Alboin díszes markolatú kardját magasra emelve tisztelgett a király és nemesei előtt. A tisztelgés mintha jeladás lett volna: az ifjak dárdáik hegyét a földnek szegezték. Oly fegyelmezett hirtelenséggel és egyszerre történt, hogy a gepidák csak ámultak. A palota tornácán megjelentek az udvar asszonyai. Alboin leugrott a lóról, és tisztelgett előttük. Barna bőre alatt kigyúlt a vére, és égő, lobogó öröm csillogott fémes tekintetében. Az asszonyok közt Kunimund felesége állott; sápadt bőrű, sudár asszony, kinek szív alakú finom arcában sötéten ragyogott ferdén metszett szeme. — Hercegnő, hódolattal üdvözöllek búcsúm előtt! — kiáltott Alboin. Köszöntése biztonságán maga is meglepődött. Nyílt tekintetét elfogódottság nélkül emelte a gyönyörű asszonyra. Rozsdabarna haja kiszabadult a sisak alól, kipirult homlokába hullott, s amint félrehárította, göndörödő hullámokat vetett a fürt. A hercegnő kedvtelve pihentette szemét a felhevült fiatal férfin, aki bikanyakát hátraszegve, keményen és vállasan lépett közelebb. — Máris indultok? Sajnálom, Alboin királyfi! Látod, a hölgyeim is sajnálják ... — mondta, és kicsi kezével az asszonyaira mutatott. Alboin szeme villant, csillogott, ahogy végigpillantott rajtuk. A teste bizsergető, furcsa hőséget árasztott; új és sohasem érzett izgalom vett erőt rajta, ahogy nézte, csak nézte egyre mohóbban az aranyszőke hajú, kívánatos nőket, erős ívű szemöldökük alól kivillanó szemüket. Forró pokol lett a lába alatt a föld, de meg se moccant hirtelen felviharzott gerjedelmében. ,248