Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Most előrejöttek az erdőszélen várakozó ifjak. A gepidák örvendezve körülvették őket. Az imént még elszánt haraggal néztek szembe egymással; egy pillanat még, és összecsapnak. De csak egy barátságos szó, egy szemrebbenésnyi megállás kellett, hogy leoldódjon róluk minden ellenséges indulat. Mert harc és szüntelen mozgás kellett, hogy több legelőt gyűrhessenek talpuk alá. Harc és mozgás, féktelen és véres hajrá, amely apasztotta számukat, és elkeverte őket, elsöpört törzseket, egész fajokat és új honfoglaló népeket teremtett elő az idő méhéből. Friss és fiatal népi hajtások voltak mind, a gepidák és longobárdok, akik a kincses Pannóniában és a Duna—Tisza közén — avarok és herulok, kvádok és szlávok, markomannok, szarmaták és kunok közé ékelve — egymás földjére és barmára fenekedtek. De e percben, a szép tavaszi reggelben, a nagy összerohanás után, feledve volt bánat és viszály; jó szívvel örvendeztek egymásnak. Bevonultak a táborba, ahol csodálkozó szemű, hallgatag asszonyok és sudár testű, napégette arcú, erős lányok bivalytejjel és hideg sülttel kínálták őket. Az ifjak szemérmes tisztelettel fogadták el az ételt és italt. Déli pihenő után újra nyeregbe ültek. Túl az épülő földváron félmeztelen rabok bajmolódtak egy kis szántófölddel. Csupa csontig szikkadt fiatal férfi. Ekefordulásnál megálltak a munkában, és reménytelen szemmel nézték a sereg vonulását. Fekete, nedves göröngyöket dobott fel a barázdafenékről a faeke. Szűzi őstalajt szántottak, amelyet porhanyóssá áztatott a tavaszi eső. Néhány elnyűtt rab asszony gyökerestül tépte a burjánt a szántóvetők előtt. A körmükkel így készítették elő a földet a magnak. A seregbeliek ügyet se vetettek rájuk, csak Ago pillantott a barázdaszélen álló őrre, aki a rabokat vigyázta. — Késő lesz kenyérmagnak. Az idő eljár! Az őr tisztelgett előttük, majd lándzsájára dőlve megállt mozdulatlan, csak a szeme sarkában volt némi gyanakvás, ,235