Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

volna. Helmekisz mindjárt átlátna rajta, gúnyos szóval, tiszteletlenül belemarna, és a többiek mind kinevetnék, hogy lónál, baromnál értéktelenebb rabra van gondja. Délben pihenőt tartottak egy táborban, melynek parancsnoka Pemmo apja volt. — A Dunával kevés bajotok lesz — biztatta őket a lakomán az öreg. — De odaát vigyázzatok. A lápos és ingoványos föld száz veszélyt rejt. Sok jász lovas kóborol szerte. Olykor egy csapatra való is összeverődik, és megrohanják a határt. — Ott a pallos, ha nem parancsol tiszteletet a fehér zászlónk! — mondta Alboin kevélyen. — Hazátlan bitang nem ismer zászlót. Rabol, ha szerét ejtheti. Vigyázzatok! Jólesett az öreg féltése. Vidáman hagyták el táborát. Képzeletüket egyre jobban izgatta az ismeretlen föld, amelyet már holnap taposni fognak. Alkonyat előtt feltűnt Aquincum hatalmas kőtornya. Nagy zsibongással fogadta őket a tábor. Bizánci kalmárok sürögtek a piacon. Cifra ezüstfésűket, színes bőrerszényt, szagos hajolajat és mézbe rakott aszalt gyümölcsöt kínáltak az ifjaknak. A falánkabbja kóstolt az édességből, és akit a hiúság ördöge megkísértett, illatos olajjal kenette meg rakoncátlan fürtökben csomózódó haját. Itt, Aquincumban Lethu gróf, a határvidék főembere fogadta őket, és nagy vendégséget csapott a tiszteletükre. Vacsora közben parancsot adott, hogy a Gepidiából jött kufárok vezetőjét hívják a palotába. Égszínű köntösével, combján feszülő nadrágjával és bőrből varrott sarujával idegen világot hozott magával a barna arcú és hegyes szakállú bizánci. Görög beszéde dallamosan csengett, és széles taglejtéssel kísérte szavait. — Menjen le délre a kegyelmes herceg. Lugiónál könynyebb átkelni a Dunán. Itt fent sok nomád kódorog. Nem ismer se istent, se törvényt az ilyen csordanép. — Te merről jöttél? — kérdezte Lethu a kalmárt. — Szirmiából, kegyelmes uram. Mursa romjainál keltünk át a Dráván. Ott is fizettük a vámpénzt. ,224