Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld
Agnus Dei
„Ha átkozott vagyok, miért gondolsz rám az utolsó órádban?" „Ez nem az utolsó órám. Élni akarok és élni fogok!" „Hol akarsz élni, te szerencsétlen Isten báránya? Miféle lyukba akarsz elbújni az elrontott, piszkos életeddel?" „Nincs elrontva. Újrakezdem." „És folytatnád, amit eddig tettél?" Elfogott a düh, minden ízemben reszkettem. „Folytatnám. És gyilkolnék is, amit eddig nem tettem." Heini nem tágít. Ez a számonkérés éjszakája, hadakoznom kell vele, meg kell hallgatnom a vádjait, bármily keserves. „A gyilkolásnál is gonoszabb volt, amit tettél. A kopók legembertelenebbike voltál!" „Nem igaz! ... Én embereket mentettem meg. Megnevezhetem őket... Hidd el, Heini, én akkor nem tudtam, hogy akit a kezükre adok, azt megölik." „Talán az első napokban, amikor az enyéimet, édesanyámat és húgomat hajszoltad, még nem tudtál bizonyosat. De később tudtad, holtbiztosán tudtad, mi történik velük. Irgalmasabb lett volna, ha lelövöd őket, és ott halnak meg egy jajszó nélkül az otthonukban." „Ha most a kezedbe kerülnék, megbosszulnád magad, megölnél engem?" „Nem! Túlságosan irgalmas volna, ha én végeznék veled." „Átadnál nekik, hogy ők tegyék a hurkot a nyakamra?" „Nem! Az is túlságosan nagy kegy volna." „Űristen, mit tennél velem, Heini? ... Gyermekkorom óta a barátod voltam, szerettelek, őszintén szerettelek .. Százszor is megosztottad velem a kenyeredet, a jó falataidat. Én nem felejtettem el, te sem felejtheted." „Most levágnám a kezem érte, mert a kenyér méreggé lett benned, gyűlöletté szeretet helyett." „Nem téged, a tudásodat, a fölényedet gyűlöltem. Megkeserítetted vele az életemet... Bajban vagyok, Heini. Segíts! Ügy kínlódom, mintha keresztfán függnék." „Hát csak kínlódj tovább! Legalább te is megtanulod, 12