Darkó István: Deszkaváros
— Az ki amott? — Hangja után az öreg Kepenya szólalt meg. — Ki kószál ilyen késő idején? — Nem látod? — A másik hangban Sümegire, a kertészre lehetett ismerni. — Tamás fiatalúr jött haza. — Már szent a békesség, — odalépett hozzájuk, — látom. Ugye Kepenya bácsi, nem olyan rossz ember a mi Sümegink? — Nem is bizonyitottam, hogy rossz ember, — az öreg Kepenya átkarolta Sümegit. — Dehogyis. Csak mikor rája jön, szeret kicsit hepciáskodni. — Tehetek én arról, mondd Kepenya? — Sümegi hangja kérlelt és mentegetőzött. — Te tudod legjobban, de Tamás fiatalúr is tudja, én arról nem tehetek. A vasutőrzés alkalmával elromlott az idegállapotom. — Csak tartsd magadat jóerősen, — az öreg Kepenya elismerően vert rá a Sümegi vállára. — Majd kihevered sokkot. . . Nincs igazságom, fiatalúr? — Igaza van, Kepenya bácsi. — Hová tetszik igyekezni mifelénk, a gazdasági udvarba? — Lajossal szeretnék beszélni. Itthon van-e? — Még itt kell lenni neki közelben, valahol. Mondta, hogy tizenegykor búcsúzásra megy vendéglőbe, vasút fele. Addig itt maradok melletted, apám, azt mondta, hát itt kell lenni neki mellettem, valahol. Tamás a kocsislakás felé indult. A kertben, a Piroslóhoz emelkedő lépcsők irányában mozgó alakokat pillantott meg az erős holdsütésben. Elkerülte hát Kepenyáék lakását. Az istálló mellett a kőkeritéshez érkezett és óvatosan ment feléjük. Sétálva távolodtak előle. A gereblyék földre lépett és elkísérte őket. A szőllőben, a Pirosló tetején, a házi tenniszpálya mellett zöldre festett faházikó állott. Sümegi abban tartotta a kertápoló szerszámjait. A házikó melletti padon, a ráboruló platán májusi ágai alatt ketten ültek a sötétben. Tolvajkodva lépkedett s a lélegzetét is magában tartót83