Darkó István: Deszkaváros

Megbízásod az én szempontomból bizalmas. Mondtam, hogy a dolog teljesen tiszta. Mégis fontos, hogy semminemű érdekeltségem ne kerüljön ki. Az építkezésnek kincstári felügyeletében én is részt veszek. Rendben van, Tamás fiam? — Nincs, — mondotta Tamás és mozdult, hogy zengni engedi melle rejtekező hangjait. — Nincs rendben. Én ebbe nem mehetek bele. — Ugyan kérlek, — az őrnagy kedvetlenül intett. — Miféle éretlenséget keversz megint bele? — Szeretnélek figyelmeztetni, — apja szavai szétpattant cserepek módján csörögtek, — semmi kedvem ahhoz, hogy gondjaimat a gyerekes aggályaiddal tetézzem. Kapsz egy megbízást. Megtudod, hogy hová kell utaznod. Ismerlek. Ügy is, mint Gáth-ivadék, úgy is, mint katona, engedelmeskedsz annak. — Nem engedelmeskedhetem. Más parancsnak kell eleget tennem!. . . — Akkor haditörvényszék elé juttatlak, — az őrnagy kedélyes hangot váltott. — Ott arra ítélnek, hogy teljesítsd a kettős alapon kifejezett parancsot. Nekem, mint katona, apádnak, mint gyermek. — Mit is kívántok tőlem, Aladár bácsi? Áthevült vér lüktetett a fejében. Zsongó dallamokkal ellentétes gondolatokat áztatott ez a forró vér. — Nem kell kimenned a harctérre, — az őrnagy egész testével magyarázta. — Azt akarjuk. Menj a Beszkidekbe a favágó munkáscsapatra felügyelni. Vigyázz arra, hogy a fa ehhez a sürgős, fontos barakképitkezéshez zavartalanul megérkezzék . . . Ne kicsinyeld, nem kis feladat. A hegyek közt, sziklás utakon, emberektől távol. Apró rutén konyikokkal kell lefuvaroztatnod az állomásra. Husz kilométerre. Ott van a legközelebbi vasút. Te ügyes vagy, megcsinálod. — Nem, — a forróság hangján kiáltotta. Pirosnak érezte magában a vért, a megszúrt szakállas katona fehér kabátjára húzott csikók voltak ilyen pirosak. — Nem ve79