Darkó István: Deszkaváros

mokat másoltak, árkusokat vonalaztak, kiírtak és beírtak. A sorkatonák gépfegyvereinek mintájára az iroda géptollai voltak ők. Egyikük, Bolyós szakaszvezető, vékonyka, szőke fiatalember és nemrég még kereskedelmi iskolás, padba szokott üléssel ijedezett itt az irodában. A háborúig apja nagy vaskereskedését vezette a szomszédos Garambányán. Aztán itt ült, vörös gyulladásos szemmel, tizenhat szeptemberétől, a külső irodai szobában. Sápadt és soványabb lett azóta ezen a biztos helyen. Egyszer már csukaszürkében irt a tintafoltos asztalra borulva, mint aki csak élete árán hagyja el őrhelyét. Beosztották a menetszázadba. A jómódú emberek biztosan járó fürgeségével megjelent akkor az apja, az öregebb vasas, kis szőke ember, a fiához ikermódra hasonló és mégis sokkal életrevalóbb. Mosolyogva járt körbe az irodákon, bejött a szobába is és a fia fülébe suttogott. A fiatal Bolyós nem is merte felemelni a fejét, hanem sebesen irt egy hatalmas könyvbe. Az öregebbik barátságosan szólt az őrmesterekhez is, azonkívül szép világos garambányai szivarral is megkínálta őket. — Majd elszívjuk, köszönettel, — Schultheisz szólt hozzá egyedül és bezárta a szivart a fiókba, a képek társaságába. — Most azonban bármely pillanatban itt lehet Szigethy kapitány úr. — Kedves ismerősöm, — felelte nyugodtan és jelentősen az öreg Bolyós. — Bár az egész tisztikar olyan emberekből állna, mint Szigethy kapitány úr. — Bár! — A kövér Tóth nyikkanva nevetett. — Bárbizony! . . . Ügy látom, csakugyan ismeri őt . . . Az öreg Bolyós megcsókolta a fiát, összehajtogatott bankjegyet csúsztatott a kezébe, zavartan köszönt az őrmestereknek és visszautazott Garambányára. Szigethy akkor csakugyan megérkezett. A nyikorgó ajtót a sarkával tette be maga után, de nem sietett át az őrmesterek szobáján, ahogy szokott, hanem megállt és ezt mondta: — Bolyós szakaszvezető. 8