Darkó István: Deszkaváros

Tamás a raktár ajtaja felé indult. A délelőtti borzongás ismét hideggel legyezte meg a katonaruha alatt. Akkor a sötét előszobán keresztül bő kabátszárnyakkal rontott kifelé Szigethy. Az oroszlán és a bika egyesülten bőgött ki a száján. — Napos! Készültség! ... A kaput lezárni! Az udvart fegyveres katonák élénk csapata lepte el. A nagykaput lakatra csukták. Egy egész század állott fegyverben a raktárajtó elébe. A legénységi épületek ablakaiból eltűntek a kiváncsiak. Szuronyok villogtak a puskák végében s a kapitány magasba emelt pálcával száguldozott a katonák egybeöntött sora előtt. — Kiüríteni a raktárat. Kihordani a gazembereket. — Tamáshoz fordult. — Azt felelték nekem, hogy addig maradnak bent, amíg nekik tetszik. Ne zavarjam a szórakozásukat . . . No megálljatok . . . Egyik gazember pálinkás üveget nyújtogatott felém . . . No várjatok . . . Igyál Szigethy . . . No megállj banda! . . . — Bezárták az ajtót, magukra csukták, — jelentette az apró őrmester. — Egy hang azt mondta belülről, hogy menjünk az örök sötétségbe. — Rájuk törni az ajtót, — Szigethy teljesen horkant. — Ha nem jönnek ki önként, használjátok a szuronyt. A belső deszkaajtó recsegése és a nehéz puskaagyak dübörgése kihallatszott a raktárból. Tamás reszkető lábbal várt. Ha a szerencsétlen rongyosokon még mindig a régi parádés öltözékek díszlenek, Szigethyt olyan meglepetés éri, amilyenre aligha számít. Tenni akart valamit a szerencsésebb bevégzés érdekében. Szorongva nyomakodott a raktárba a katonák között, de csak az ajtóig jutott. Gyerekes sikoly tört ki a belső sötétből. — Megszúrtatok! . . . Jajj! . . . Vad kavargásban özönlöttek kifelé a katonák. A szuronyosok szaladtak elsősen és mindjárt megálltak a bejáratnál kétfelől. Elriasztó cifraságu vásári látványosság ömlött ki utánuk. Egymás hegyiben támolyogtak elő az avult öltözékekbe bujt alakok. Az ügyes Lackó még min68