Darkó István: Deszkaváros

— Nem a csúfneved .. . Beceneved . . . Sárgarigó . . . Hát engem hogy hívtatok? — Ha nem tévedek, Lajhárnak. Meg Salamonnak. — Igen. Csak befelé voltam fürge, kifelé mindig lassan mozogtam . .. Látod, engem soha sem bánt, ha arra gon­dolok, hogy Lajhárnak hívtatok. — Az nem volt most. Az volt régen . . . Én különben is csak hat osztályt jártam veletek. Az utolsó kettőt Prágá­ban végeztem. Nemrég jöttem haza . . . Te nem költöztél el innen? Te itt megmaradtál? — A feleletet amott találod, a kék postaszekrényben, — szinte hogy igy válaszolt Tamás, nyugalommal dobogó melle hangján. Hangosan másképpen: — Idevaló vagyok. Hová mentem volna? — Csak azért, mert hallottam, hogy a szüleid elköl­töztek. Gyorsan távozó kézfogás után indúlt, hogy továbbme­gyen: — Szervusz neked, Gáth. Szerencsét kívánok neked, ha magadba is itt mertél maradni. Majd megismered az élet­ből azt, amit én hálaisten elfelejtettem. v Az érczúzók alatti bányászlakások során laktak valaha Kallivodáék. Elterjedt bányászcsalád. A mérhetetlen tá­volba szűkült körök elzsugorodott kis pontján, Iesőnyilá­son át ebben a suhanó pillanatban odalátott hozzájuk Ta­más. Járt egyszer náluk az eltávozott időben, ujsütet gim­nazista korában. Ágyakkal volt tele a Kallivodáék szobája, fiókos alsó fekvőhellyel ellátott ágyak sűrű csoportjával. Konyhába tartozó vastűzhelyen vacsorát melegített Kalli­voda édesanyja, aki mosónő volt és Tamásék mosókony­hájának gőzeiben is megjelent néha a világitófehér arca. Podlupkát ettek koravacsorára Kallivodáék. Most felnőtt testtel, nagyon is megnyúlt férfilábakon állt itt a szeplős Kallivoda. Elmenésre fordúlt teste nem tudott mozdúlni, hanem 212

Next

/
Oldalképek
Tartalom