Darkó István: Deszkaváros

A robbanás viszhangja Grenda mellében szétszaggatta a szivét. Folyékonnyá változott, fehérhabos füstje megjelent kétfelől a száján. A földön fekve kétszer kiáltotta és arra a totyogó gyermekre is gondolt, aki még Zuzka édes testében bujdokol: — Mariska . . . Mariska . . . Ügy lépett be a nagykapun Tamás, hogy messze, maga előtt már láthatta a dörrenés nyomában született rémületet. Lassan ért idáig a Yéghelyről vezető úton. Most rohanva gyülekezett ő is az előtódúlt emberek közé. Kevés csomaggal érkezett, az is nyomban elveszitette mindenné mű értékét, ahogyan pár szóból megértette, hogy mekkora, hatalma nőtt a pillanatnak. Ezen a napon tölt be egy hónapja, hogy apja elutazott, hogy magában maradt s hogy a Pirosló alatti ház élete emlékké változott. Járt azóta fel és alá az utcákon, a környező külsőségeken, az elmultakról beszélgető környék hegyei és fái között. A Rákban lakott, a főtéri vendégfogadóban. Valahonnan eltávozott már és azt az időt, amelyet továbbindulásáig valahol el kellett töltenie, utasember módján a szállóban töltötte. A rézzel díszített kényelmes vaságy, a majolika mosdóedények, a viaszosvászon borítású bútorok arról beszéltek neki, hogy jó helyen, Véghely távoli múltjában várja elutazása napját. Annyit már tudott, hogy a rávárakozó út nem lesz hosszú és vasúton utazásra sem lesz szüksége hozzá. Apjától kapott pénze is megfogyatkozott s amikor egy hónapos tétlen időzése után kilépett a Rák kapuján, félnapos vasutijegynyi pénz és a harcteretjárt vaddisznó bőrönd volt nála. Velence, Róma, Páris, Zürich, Berlin szállócéduláit lesúrolt nyomokkal viselte oldalain a bőrönd, Gáthék múltbeli képeskönyve. Sétálva vette útját a barakktelep felé. Megérkezett a kapujához és éppen most szállt le egy könyörtelen kerekeken guruló, levegőbeli utazó alkalmatosságról. Ráérő lépkedését a keritésen belül rohanó ijedelemmé váltotta át s most térdelve hallgatta a földön fekvő Grendát. 207