Darkó István: Deszkaváros

ji, előbb jött elő a lejárásból, osztan arrafele ment la. A kaszárnya iránt mutogatott. Küzdelmesen öltözött Tamás és elkalandozott testéncklelkének jól esett a Biró Pali sebes beszéde. Rázuhogott az és melegen fürdette. Nem is zavarta Biró Palit semmi. — Azelőtt, otthon, kihajnallottam én is elegszer. Egyszer is másnap luternát kellett volna vágdosnyi. Hétfőn reggel. Előtte vasárnap este beültem az ivóba és a Jóistennek nem vót annyi hatalma, hogy engem onnét ki lehetett vóna mozgatnyi. Bitang egy gazdalegény cimborám bírt rá elsőbbször az ilyesmire, Ólmos Ferke. Igaz, ami igaz, akkoriban mentem magamtól is. — Segíts bakancsot húzni, Pali. — Csak tessen az ölembe raknyi a lábát . . . Akkor is összetördeltük már a poharakat, mindazösszest. Akkor mondok igyunk lámpaüvegből. Az alsó felit betapasztottuk a tenyerünkkel, úgy cselekedtük. — Tör ez a cipő. — Peg vízbe is dugdostam. No majd a sárban felenged. Jófinom bőr e'. . . Ferkének jutott az eszébe, hogy tegyük a homlokunkra a poharat, ki kell egyensólyozni, a másik meg kiissza. Ferke már csak mozgolódnyi tudott, csak ingatta a fejét, mint a ringlispíl, úgy járt a feje nekie. Inny mondok neki és már veresedtem. Tarsd rendesen. Ezen összekaptunk. Jó, de már akkor kigondoltam valamit. Hát csak úgy tarhasd, ahogy tudod. Rátettem a lámpaüvegjét a homlokára, teletöltöttem borral, kiittam és akkor osztán ollyat csaptam az üvegre, hogy azonmód szakadt szét a szeme között. Egy üvegszilánk bele is ment a szemébe. Nagy pénzembe vót az énnékem. Megvakult az Ólmos gyerek az egyik szemére . . . Nem vót szégyen bennem, letérgyeltem a Szűz Mária előtt és úgy esküdtem: Lámpából többet nem iszok. Éjfelére hazamegyek, ha még úgy mulatok is. Poharat nem török, se nem harapok azóta. Nevetnek mán otthon, amikor éjfele van és szedem magamat. Ni a Biró Paji megyen mán, akár a pap. Még szerelmet is veszítettem amiatt, másat nézett ki magának 153