Darkó István: Deszkaváros

helyettem a Teresa, olyat, aki nem lóttat haza, mint valami bimbórágó. Nem nagy baj. A hadnagy úrék Marikája kipótolja fölöslegesen is. Hármat is olyat, aminő a Teresa .. . Nekem Ígérhetik a kincset is, akit egyszer én azóta megfogadok, nem bocsátok abból hajszálat se. ígérhetik ugyan azt a hegyet is, akit itt fent van, Yágdomokosnál és akiben most is annyi az arany, de annyi, akár Kaliformiába. Igaz-e az, hadnagy úr? — A javát már kiszedték, Pali, — Tamás mosollyal válaszolt a legény borogató beszédére. — Nagyon sok már nem lehet benne. — Mégis azt mesélik. Ha igaz lenne, osztán hazasegít az Úrjézus, idegyövök és kiszedegetem a békébe . . . — Keveset találsz majd, Pali. — Jobb a keves, mint a semmi. Csak más is hozzá ne találjon fognyi. Keresztberakott menéssel szaladt ki az ajtón, de már jött is vissza. Repedésig hizlalt hátizsákot, átalvetős vászontarisznyákat, izelítős zsírfoltosakat, fehérbevarrt egész kenyeret, lakomaszagút, mozgó élelmiszerraktárát hordott be a szobába. Utolsónak sárga disznóbőrből készült utazótáskát hozott, a Gáth-család régi bőröndjét. Evvel a kopottságában is díszes bőrcsomaggal járta meg Gáth János, Gáth nagyapa és talán még előtte is más előd a külföld városait, tanuló egyetemeit. Elfakult cédulák egymásraborult sora borította be a táska oldalát, szállók képes címzései, de most oda indult a szép táska, ahol ilyen névjegyekkel nem udvariaskodott senki, még a legszebb disznóbőr táskáknak sem. A Biró Pali hízott vászoncsomagjai és a felpuffadt katonai zsákok között szorongott most a szép bőrtáska. A fehérköpenyű egészkenyér és a hátimálhák csörgő csattjai, amelyek megkarcolták szép dohányszínű oldalát, egyszerre gúnnyal bíztatták, hogy milyen és mekkora út elé állította a változott idŐ. Gazdája gépmozgással rakta az ebédet a szájába. Biró Pali ételhordóból szívesen kínálta. A szomszédos nagyteremből áthallatszott a készülődés lármája. Zümmögő fér154