Darkó István: Deszkaváros

Nagy babos hadikendőt vett elő, apró bajuszát túlzó gonddal törülgette. — Mi történt, kapitány ur? — Tamást erővel látta el és kiugratta az ágyból a sebes ijedelem. — Semmiről sem tudok! — Ne ugrálj, fiam, — Szigethy csillapítóan hadonászott. — Jobb, ha meghúzódsz és csendben vagy .. . Ugy három óra felé bejön ide Benedek főhadnagy, én küldöm őt ide. Rendes fiu. Az a Sárossy, a költő, a rendőrkapitány személyesen maga akart jönni, de elintézzük egyszerű átirattal . . . Tulajdonképpen haza is mehetnél, de ugy gondoltuk, hogy mégis jobb lesz, ha itt maradsz . . . Az aszpirinról nem kell senkinek sem tudnia. Az volt a legnagyobb ostobaság és az csak bonyolítaná az ügyet. — Mit, kapitány úr? Mondja meg már, kérem, ne rejtélyeskedjék! — Csitt, pubika ... Még milyen hangot vált. Ülj le szépen, így és csitt. A gyerekeknek van ilyen félkrajcáros színük, amikor bezabálnak és utána szalad a hasuk. Tegnap vacsorára gesztenyét kaptak habbal. Előre mondtam, estére ne adjanak nekik ilyen súlyos ételt, de hogy csak egyenek, amennyi beléjük fér. A feleségem makacs egy asszony. Ő képviselte ezt az álláspontot. Tisztlányt ne végy feleségül soha, fiam, azok olyan légkörben nőnek fel . . . Az apjuk a harctérre megy, ebből az alkalomból csak ehetnek annyit a kedvenc ételükből, amennyi jól esik nekik? Egyenek, erre mit felelhetsz mást? Egyenek. Az ünnep folytatása úgyis az én bőrömre megy. Avval ki törődik? Egész éjszaka kifele hordtam őket. A tejszínhab és az édesség úgy elcsapta a hasacskájukat, hogy valóságos sárga záporesőt rendeztek . . . Az ünnepi utolsó éjszakán porcellánedényt kellett hordanom a gyerekek után. Szegénykék, ők erről nem tehettek. A legkisebbik, Janika, ha látnád, milyen dagadt kis kövér keze van egy ilyen gyereknek, ejj mit beszélek, az volt a legbetegebb, a Jani. Átölelte a nyakamat és úgy erőltette magát. Ugye nem esel el a fronton, apuka ugye hazajössz, ötéves kis 150