Darkó István: Deszkaváros

hogy miért, én nem vagyok kiváncsi. Csak arra vigyázz, édes fiam, hogy bárki másnak azt mondd: Véletlenül. Érted? Véletlenül, kérem szépen, apuka. Ne tessék nagyon megcsapkodni, bár megérdemelném. Véletlenül, édes anyuka. Véletlenül, doktor bácsi. . . Bevehettél volna mindjárt egy kis marólúgot is, mint nálunk tavaly a Hanka. Vagy ötven darab purgót. Hiszen meg akarta mérgezni magát a fiúcska . . . Azt mondom én, fiam, hogy már abban is megnyilatkozik az egyéniség, hogy elkeseredésében mit csinál az ember. Mit vesz be, milyen halálnemet választ. Te aszpirint. Mit tehetünk, pubika aszpirinnal lőtte magát mellbe. . . Látod, Geralszky Laci ugyanugy benne volt a menetben, mint mi most. Neki még abban a szerencsében sem volt része, amelyben neked, hogy velem együtt lehetett volna . . . Én osztottam be szegényfejét. Megharagudtam rá, nagyokat mulatott, összetörte a tükröket, megverte a rendőrt, hát akkor kifele, mondtam, aki ilyen nagy legény . . . Csakhogy ő akkor reggel hazament. Szegény öreg Lőcseynél lakott, a járásbirónál. Beléjük is állitotta a hideget, amikor rájuk dörrintett a kiadószobában . . . Nehogy attól tarts, hogy nagyon megijesztettél. Hozzá vagyunk már szokva az ilyesmihez. Amig nincs asszony, gyerek, fűszeresszámla otthon, akik a ruháért, a pelenkáért, a bálbamenésért, a piskótáért rendes napi bőgést rendezzenek, a fiatalurak addig nem birnak magukkal. —- Utoljára Geralszky Laci is a Vig Vadászban mulatott? — Tamás elzsibbadtan hallgatta Szigethy bő beszédeit. — Bánom-e én azt, ha ott is, — boszankodva intett Szigethy — engem most csak az érdekel, hogy miféle megveszekedett dolgot műveltél? — Semmit sem. Csendesen ültem. — Kivel? Ember! — Hát aki ott volt. . . Éppen ott volt Csóka Bálint. Festőművész és szabó. Sekszpiri figura. Ott volt aztán két ze148