Szenes Piroska: Csillag a homlokán

Egy sovány ember mégis megkockáztatta elszántan, ádámcsutkája fölszaladt a torkára: — De a major csak az övé? A szokolista kövér nyakát szorította a szoros gallér, szigorúan megrángatta. — Még eddig az övé. De ne féljetek, testvérek, nem marad az övé! — Ejha, a mamáját! Kezd cifra lenni! — Az emberek szemükbe lökve a kalapjukat, megvakarták a fejüket. — No és mondjátok ... kié lesz, ha tőle elveszitek? Minden szem a lovas piros arcára sütött, a lélegzetek elakadtak. Mindenki várta, húzta a feleletet. — A tietek, testvérek, a tietek, a mienk — felelt mind az öt szokolista egyszerre. Az emberek ajkáról elhalt a tréfálkozás, komoly és nagy volt a pillanat. Ott álltak összeszorulva, és nem mertek lélegzeni. A gyerekek ijedten rántották rángatták anyjuk szoknyáját. Senki sem szólt, lassan szétoszlottak, amint a szokolisták megindították lovaikat. A csehek rekvirálni jöttek a majorba, és az ispán szó nélkül kiadott nekik mindent. Már az uradalom minden része cseh megszállás alatt volt. Végre feleltek leveleire, utasították, hogy alkalmazkodjon a megváltozott viszonyokhoz. Hogy tegye? Keserű szájjal és némi be nem vallott kárörömmel is, hagyta a dolgokat menni. Nagy baj még sehol sem volt. A csehek csak óvatosan rekviráltak, mindenről pontosan írást adtak. A rablások hirtelen megszűntek. Az uradalmi birtokok nagy részén magyar nép élt, ezek mozdulatlanná merevedtek, amint a csehek megjelentek. Ellenségesen néztek, és hallgattak. A gróf, mint mondták, Pesten tartózkodott. Lassan-lassan új dolgok történtek. A faluba szlovák tanító érkezett, és felhívást küldött az uradalomnak, hogy az iskolaköteles gyermekeket minden reggel kocsin szállítsa be az iskolába. Óriási vigalom volt, mikor először állt elő az ökrös szekér, és megrakva gyerekekkel elindult. Egyszerre minden gyerek 44