Szenes Piroska: Csillag a homlokán

—- Édesanyám tisztelteti Jela nénit. — Én is őtet, majd írd meg neki. Hát még mit ír? — Az aratók pörbe szálltak az uradalommal, írta: Ezt a történetet most el kellett mesélni, mert a tyetka még nem ismerte. Végighallgatta mulatsággal. — Ravaszak a ti embereitek — mondta azután —, de mégis rosszul tették, hogy magukra haragították az urakat. Szegény emberek maradjanak csöndben. Kata erre nem tudott felelni, mással is volt elfoglalva. Míg az otthoni dolgokról beszélt, lehullt a választófal otthoni és a mostani élete között. Jól látta és érezte anyját és testvéreit, apját és Imrust. — Húsvétkor kérek szabadságot — mondta hirtelen —, szeretnék hazalátogatni. — No, azt lehet — mondta Jela néni közömbösen. Egészen sötét lett, de ő csak tovább dolgozott. Már gépiesen járt a keze, a tűzhely fénye játszott húsos és eleven humorú arcán. A kisfiú hazajött, morgott valamit, leült, és húzogatta az orrát. Kata tétovázva felállt, hogy elmenjen. Üresség volt a szívében, érezte, hogy már nem maradhat tovább. Akkor kemény és csikorgó csizmaléptek hallatszottak az udvaron, és ő titokban elmosolyodott. Janko jött be frissen és pirosan. — Te vagy az? — kérdezte kissé meglepetten, és elégedett kis mosoly jelent meg arcán. Meggyújtotta a lámpát. — Hol az ennivaló, mamicska? — Ott a sparherd szélén, vidd az egész lábast — felelt a néni, és gúnyos szemszögletéből Katára nézett. Ö kínos zavarral állt egy helyben, szeretett volna még maradni egy kissé. — Már mégy? — kérdezte Jela néni. Kata gyors pillantást vetett Januskóra. Lovagolva ült a széken, előtte a lábasban párolgó étel, amelyet oda sem nézve kanalazott, összehajtogatott újság volt a kezében, olvasott evés közben, és Katának úgy rémlett, hogy ő is csúfondárosan mosolygott, mint az anyja. Hebegve köszönt, és kisietett. Ügy szégyellte magát, hogy 246