Szenes Piroska: Csillag a homlokán

majdnem sírva fakadt. Soha, soha többé nem megy Jela nénihez, gondolta. És soha többé Januskóval szóba nem áll! Ezentúl csak a hagyma- és bagószagra akar emlékezni, ha a csókjára gondol, és meg fogja törülni mindig a száját. Ö hagymaszagú parasztlegényt meg nem csókol soha az életben! Homályosan felébredt benne egy kép, egy úri fiú arca, de nem gondolkozott rajta, csak érezte fájdalmas-édesen. Áprilisban rendkívül szép idő járta. Az eke vígan vágta a földet, az ostorpattogás magasba repült, és lassan halt el a könnyű, tiszta levegőben. Parasztasszonyok kis gödrökbe temették a krumplit, babot, kukoricát, hogy ősszel majd megsokasodva támadjanak föl. A földek tarkák voltak és elevenek. Kata délutánonként a kertet dolgozta meg Annával. Zöldséges ágyakat ásott föl, és ha az ásó elvágta a vonagló gilisztákat, szánakozva fedte be könnyű, porhanyós földdel. Egy nap utánuk jött a nagyságos asszony. — Kata — mondta —, ugorj, gyorsan öltözz föl! Be kell menned a városba Iván után, itthon hagyta az expresszcsomag szállítólevelét. Siess! Ha nem látnád Ivánt magad menj el érte a postára, mert csak ötig van nyitva. x—Hol van a posta? -— kérdezte kapkodva Kata, mintha máris lekésné az időt. — Majd megmondja akárki. Kata gyorsan átkötötte a derekát a nagykendővel, csizmát húzott, és elindult az egyenes országúton, amelyik a városba vitt. Amióta ősszel megjött, nem járt rajta. Olyan szépen sütött a nap, hogy a kendőt megoldotta, csizmáját lehúzta, bogy gyorsabban járjon, és a vállára akasztotta. A szállítólevelet és a csomagért járó pénzt zsebkendőbe kötve a keblébe dugta, hogy el ne veszítse. Jókedve volt. Szekerek jöttek-mentek az országúton, mindenütt olyan elevenség volt, mint náluk. Szántottak az út mentén jámbor ökrökkel vagy a tavaszi szélre fölszimatoló lovacskákkal. Az őszi vetés zöld volt, és ragyogott a napban, mint a selyem. Egy ismerős kocsija jött félúton utána, arra felkéredzkedett, és három órára már bent volt a városban. 247