Szenes Piroska: Csillag a homlokán

ták a kipattanást, és az orgona gyenge zöld hajtásait. Az esőben fürödni lehetett volna, olyan meleg volt, éjjel a csíkos dunna alatt megfülledt a levegő. A kisfiú úgy ráakaszkodott Katára, hogy ahol vékony karjai ráfonódtak, ott átizzadt a teste. Néha elfulladt a lélegzete is, és olyan nyugtalan lett, hogy szeretett volna kiáltani, és leszakítani magáról a zsarnok gyerektestet. Egyszer a nagyságos asszony leszállt az ágyáról megnézni, miért nyögnek és forgolódnak odabenn. A meggyújtott gyertya fénye átcsúszott az ajtónyíláson. Kata tán már aludt is, és álmában nyögött, de még észrevette a gyertyavilágot, a papucsos léptek neszét, ösztönszerűleg kiugrott az ágyból a gyerekkel az ölében. Nem ért még az ágyhoz, mikor a nagyságos asszony belépett. — Mit csinálsz te azzal a gyerekkel? — riadt rá. — Felvettem, mert nyögött — dadogta Kata rémült szemmel. Az anya fölébe hajolt a gyermeknek. Aludt, és arcát a parasztlányka csupasz keblére szorította. Az anyában boszszús rossz érzés lobbant fel. — Ne vedd fel, és ne csitítgasd — suttogta idegesen. — A te dolgod csak betakarni. Ha fönt van, engem hívj! Kata nem szólt, behúzott nyakkal bújt be az ágyba. Boldog volt, hogy nem lett belőle nagyobb baj. Ettől fogva gyakran kapott munkát a konyhán napközben is, és a takarításból is több jutott rá. Addig a nagyságos asszony volt a gyermekekkel. Kata nem bánta. Teste olyan erős fejlődésnek indult, mintha azt is a meleg eső áztatta volna, mint a vetést a földeken, jólesett neki a szabadabb mozgás. Most, hogy létrákra mászott, és nyújtózkodott, hogy a felső ablakokat is elérje a vizes ronggyal, szinte pattogtak ízületei és húsos izmai. A télen meghízott, most nőni kezdett. Érezte teste növését, combtövei fájó zsibbadását, és örült neki. Tüdeje örömmel engedte ki és szívta vissza az áradó tavaszi levegőt, folyton énekelt. Nagyon szeretett egyedül lenni, ha dolgozott. Akkor csak a keze járt, és míg énekelt, az esze ide-oda kalandozott. Néha azon vette észre magát, hogy nem azt énekli, amit 244