Szenes Piroska: Csillag a homlokán

az asszony, erős testén átrándult valami. — Már mondtam azt is, hogy gyűlölöm a gyenge férfiakat! A férfi felkapta a fejét, kínos kifejezés szaladt át az arcán. Az asszony nem nézett rá. — Azt hiszem, nem kívánod, hogy magamra vegyem? — kérdezte a férfi elfojtott fölháborodással. Az asszony azonnal összeszedte magát. — Ah, dehogy — mondta bágyadt mosollyal. — Bocsáss meg, a gyerek miatt aggódtam. Ősszel úgyis hazamegyek, majd hozok magammal Brandenburgból nevelőnőt, aki tudni fogja, hogyan kell bánni a gyerekekkel. Addig jó lesz Bubit kissé leszoktatni erről a parasztlánykáról. Kata kiment a konyhába cipőt tisztítani, de nem volt nyugta. Izgatott volt még a gyerek miatt, és mert Januskót már kint sejtette a kertben. Folyton az ablakra nézett, de az üvegek vakon tükröztek vissza rá. Alig lepte be őket a konyhagőz, nem volt már odakinn sem hideg. Anna szólt hozzá valamit, de ő elfelejtett válaszolni. Kimenjen mégis? Muszáj ezt a gyereknek megtudni? Az egyik ablak közepén halványan, mint egy kísértet, megjelent egy arc. Az orrát laposra nyomta az üvegen, és vigyorgott. Kata megijedt, és mégis öröm rebegett benne. Lehajtotta a fejét, és mosolygott. Pedig mi van abban, ha az unokatestvére eljön megnézni, hogy mit csinál? Hirtelen ledobta a csizmát, és kiszaladt. — Mi kerget? — kérdezte Anna, de ő csak beleszaladt a sötétbe hevesen és dacosan. Először nem látott semmit, de a másik pillanatban már ösztönös mozdulattal lökte félre Jankót, amint oldalról kinyúlva el akarta kapni a derekát. — De eleven járása van a kezednek! — nevetett fel halkan a legényke. — De gyere innen, meglátnak. — És ha? — lihegte Kata. — Mért ne láthatnának. — Meg akarlak csókolni... — megfogta a karját, és húzta a sötétbe. — Engem te ne akarj megcsókolni. Nem... ne! Te minden lányt megcsókolnál — fájt a szíve, mikor ezt kimondta. — Az nem igaz — suttogta Janusko meleg lehelettel egé16 241