Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— A nagyságos asszony úgy muzsikált, mint egy égből leszállt angyal! Egy pillanatig senkit sem látott, de rögtön megérezte, hogy idegen van a konyhában. Jela néni ült a fehér hokedlin széles feketében, mellette egy csinos legényke. Kata elpirult, annyira lármázott, bőre már szinte lángolt. — Ez itt a rokonod — szólt Jela néni kis csúfondáros mosolyával. — Az én nagyobbik fiam, Janusko. A legényke előlépett, és kezet nyújtott. Kata még mindig nem mert volna ránézni a nagy zavartól, ha nem érzett volna egy meleg és vidám kézszorítást kemény kis kezén. Akkor fölnézett szégyenlős nevetéssel, és egy vidám, fiatal arcba nézett, amely fölött félrecsapott fekete prémkucsma lebegett. Kicsit széles szája volt, de mosolygó fehér fogai, és a szeme barnán nevetett. — Hogy vagy? — kérdezte, mintha mindennap találkozni szoktak volna. — Én csak megvagyok — nevetett fel Kata. — De te? — Ha látlak, már jól vagyok — felelt a legényke. — Jómadár vagy — morgott rá Anna szobája ajtajából. — Ha egy lányt látsz, már nem nyughatsz. Jela néni fölnevetett: — Az unokatestvére ... — Akkor unokatestvére neki minden lány. — Annuska — szólt a fiú hízelgő hangon —, ne haragudjon úgy a fiatalokra! Kata beszaladt a szobába, ott nevette ki magát. Ez aztán a talpraesett fiú, gondolta magában. Roppant sajnálta, hogy nem lett készen karácsonyra az új kabátkája. Legalább megmutatni kivitte az ajándék szövetet Jela néninek. Janusko is megnézte. De már ideje volt a templomba készülődni. Ma nagyon sokan lesznek a misén, a másik faluban nincs templom. Ha későn mennek, majd kinn szorulnak, és az szégyen lett volna. Jela néni mindenütt az első helyen volt, és csak a bíró felesége meg a pap öreg gazdasszonya merték magukat különbnek tartani nála. Ezt se szívesen tűrte. Kata felhúzta fényesre pucolt csizmáit, jól hátrakötötte 230