Szenes Piroska: Csillag a homlokán
Már azt hitték, semmi sem lesz a dologból, és a mamka fájón sértve érezte magát, amiért nővére még csak nem is válaszolt. Most azt írta, hogy kitűnő helyet szerzett Katának az ottani úrnál, a grófi bérlőnél, gyerekekhez pesztrának. Kata arra gondolt, hogy ha nem szerzett volna helyet Jela néni, és anyja nem engedte volna el a városba, ő ezen ia télen elszökött volna. Pedig eddig nem is volt olyan szomorú otthon, még elég szép idők jártak, ki lehetett sétálni Zuzkával. De ha a télre gondolt, beszorulva a homályos szoba-konyhába, a piszkos munkák közé mindig csak anyjával és a gyerekekkel, elszorult a szíve. Most mintha kő esett volna le róla. Megint a messze idegen világra gondolt, amely gondolatai legvégén az ismeretlenből intett felé. • —Ott majd a nővérem szeme előtt leszel — mondta az anyja. — Űri házban gyerekekre fogsz vigyázni, és jó dolgod lesz. De aztán meg is becsüld magad, érted? El ne felejtsd, amit mondtam, mikor hazajöttél. Most már tudod, hogyan vigyázz magadra. Kata úgy érezte, hogy anyja keserűséggel beszél hozzá, és ez elszorította a szívét. Nem is fogok én anyámnak nagyon hiányozni, ha elmegyek, gondolta magába. Csak ennek a kisgyereknek fogok én hiányozni. Magához szorította a kis Zuzkát. A gyerek hevesen sírt, mikor Kata nagykendősen, csizmásan útra készen állott. Belekapaszkodott a térdébe, és nem akarta elengedni. Katának kiszöktek szeméből a könnyek: — Te kedves kislányka — mondta jajgatva —, nem dajkállak én már téged, idegen gyerekeket fogok én dajkálni. Nem fogok én már neked meséket mondani, nem fogsz már te meséket hallgatni. — Katuskám — mondta az anyja megrendülve —, nem kell neked elmenni, ha nem akarsz ... Kata azonnal magához tért jajongó bánatából. Még itt marasztják, ha sokat kiabál. Kis fekete katonaládát vett neki anyja a ruháinak, amelyen a katona nevének fehér betűit bemázolták. A ládát feltették egy uradalmi szekérre, amelyik a vonathoz ment. 181