Szenes Piroska: Csillag a homlokán

és félelem nélkül ráborult a fekete asszony szikár mellére. — Nos — felelt Bora meghatottan —, hát te csak légy továbbra is jó lányka. Elkísérte a faluig. Kata mezítelen lába megint bemerült a falu porába, de már nem rugdosta vidáman, mint amikor jöttek. Fehér kendőjét szemébe húzta, hogy ne lásson senkit az ellenséges faluból, kutyák ugattak utána, féli Hátán kis batyuja, zsebkendőjébe bekötve a pénz, amelyet kilenc napi napszámért kapott. Nyomorultan szegénynek érezte magát. A vonat körüli izgalom kissé megfeledkeztette magáról. Mikor a kis kalapos mozdony beszaladt az állomásra, nagy buzgalmában túlszaladt az épületen. Ijedten futott utána, hogy felkapaszkodhasson, bár félt a sebes vaskerekektől. A kalauz kihajolt a lépcsőről, fél kézzel lógatva magát, nevetett. — Hová szaladsz, lányka? Még elhagyod a vonatot. Lenyúlt, és felrántotta Katát a karjánál fogva. Parasztemberek néztek ki az ablakon és nevettek, Kata szégyellte magát. Egy másik kocsiban ült le, amelyikben nem dohányoztak, és ahová először nem mert beülni, mert kalapos hölgyek ültek ott. De azután látta, hogy szabad. Itt mindenki magyarul beszélt, és azért ha valamelyik asszony megszólította, hogy hová való, és hová megy, a fejét rázta, hogy nem tud magyarul. Szeretett volna csöndben lenni. De amint közeledtek a halmos szlovák vidék felé, egyre több szlovák szó keverődött a magyarba, ismerős rövid szoknyába öltözött asszonyok szálltak fel hangoskodva a vonatra, amint ketten voltak, már nevettek. Most látta Kata, hogy milyen nevetős nép ez a szlovák, a szíve megpuhult. Már figyelt rá, mit beszélnek, és maga is elmosolyodott. Mákos kalácsot kapott az útra Borától, azt eszegette, mikor megéhezett. — Messzire mégy? — kérdezte egy eleven asszony, akinek meztelen lábszára combjáig kilátszott, és kendőjével legyezte kihevült arcát. Kata nem tudta mindjárt, hogy neki szólt. 266