Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Ahol szoktál lenni... Kata mellett bévülről. — Nem igaz! — sikított fel Marka izgatottan. — Nem igaz, mert én feküdtem a sarokban! Palkó körül megfordultak az esti fények. — Akkor ... — dadogta. — HisZen ... — Akkor Kata volt! — kiáltott fel Styefo, combját kezdte verni nevettében. — Akkor az Kata volt... Palkó nem tudott gondolni semmire. De valami olyan rettenetesen fájó düh nőtt fel benne, hogy rávetette magát Styefóra, ütni kezdte összeszorított foggal. Mire Styefo védekezni kezdett, és Marka sikoltásaira emberek szaladtak oda, a kamasz arcából ömlött a vér. Marka másnap még úgy meg volt ijedve, és Katát olyan betegnek találta, hogy nem mert neki szólni. De harmadnapra már olyan furcsának és nevetnivalónak látta a dolgot, hogy délután, amint egy kicsit együtt maradtak, rászólt Katára : — Megtudtam mindent. Styefo engem akart, és nálad volt. Kata rámeredt, egyszerre elsápadt, és lefordult a zsámolyról, amelyen ült. Marka úgy megijedt, hogy éppen csak felemelte, és elszaladt. Mikor Bora néni hazajött, Kata egészen el volt gyengülve. — Holnap haza szeretnék menni — szólt halkan. — Nem addig, amíg egészen rendbe nem jöttél. így utazni nem szabad. Kata hallgatott kicsit, aztán így szólt: — Akkor tessék szíves megmondani Markának, ne jöjjön többet énhozzám. — Bántott? — Nem jószívű — mondta ő vonakodva. Űgy érezte, hogy Markának el kellett volna ezt titkolnia, előtte is, mások előtt is. Tudta, hogy nem fog titokban maradni semmi, és forrón, hévvel csak anyja után kívánkozott. Még két napig tartott, míg elutazhatott, akkor lefogyva és megsápadtan elbúcsúzott Bora nénitől. — Nem tudok mondani elég, hogy megköszönjem — szólt, 165