Jankó Zoltán (szerk.): Csallóközi Muzeum (Bratislava. s.n., 1928)

Bittera károly: A mi falunk

mazottjai tulajdonát képező gúthori nemesi curia félemeletére vezető lépcső hetedik fokát mosta. — Ez az árvíz pusztíthatta el a közép- és újkori Nagy­gúthort, melyből jóformán csak az árpádkori: tem­plom s néhány kőház maradt meg, a mai Kertaljai vagy Kisduna — abban az időben Öregduna — ma­gas partja mentén. —• Az elpusztult porták lakóit a határ magasabbfekvésü északi részébe telepítették át s ott csakhamar megépült Kisgúthor. A követ­kező két évszázad folyamán ez a kis telep is el­pusztult. Nevét már csak a dülő, meg az a kis tanya őrzi, mely a mul t század közepén a Pozsony-somor­jai országút mentén elterülő — hajdan gróf Szapáry­féle —• birtokon épült. Az így támadt kettős falu két részét nevében még 100 évvel ezelőtt is meg­különböztették egymástól. — Levelesládámban őr­zött egyik megsárgult régi pecsétes írás tanúsága szerint ugyanis: „Felső Lieszkói Lieszkovszky Ig­nácz T. N. Posony Vgynek Esküttye" „atyafiságos egyesség megkötése ügyében 1825. július 10-én „Nagy Qúthori helységhben" lévő szállásán kereste meg Késmárky Zsigmond „Al Peres Urat". A kénytelen-kelletlen elhagyott templom azon­ban nem maradhatott sokáig magára az ú. n. „Tem­pJomdomb"-on, mert alig 100 évvel a „nagy" árvíz után, a 18. század végén, már megint népes köz­séget, nagy gyümölcsösöket találunk a templomtól délre az akkori Öregduna és a csölösztői ág között. A dunaszabályozás tulajdonképen azzal kezdő­dött, hogy Gúthor mellett a Malomszeg és Szobros közt 1818-ban egy 20° széles kanálist ástak. — Ma úgy mondanák a vízi mérnökök, hogy egy vesze­delmesen merész kanyart „átvágás"-sal kiküszö­böltek. Igaz. A merész kanyarulat megszűntével vala­22

Next

/
Oldalképek
Tartalom