Jankó Zoltán (szerk.): Csallóközi Muzeum (Bratislava. s.n., 1928)

Bittera károly: A mi falunk

melyek nemcsak a mérhetetlen folyóvíz, hanem a zajló jég kivédhetetlen erejével visznek végbe olykor sokáig ki nem heverhető pusztítást a faluban és határában. A dunaszabáyozás előtti időben, a mult század közepéig, elég sűrűen ismétlődtek ezek a pusztító árvizek, melyek ellen az alacsony, gyönge töltések, a víz mentén több sorban ültetett fűzfák — botló fűz — melyek évszázadok óta mint természetes jégtörők szolgáltak, nem nyújtottak mindig védelmet. A síkföldön kénye-kedvére — nyakló nélkül — kanyargó, tekergő Öregduna sok ágra szakadt lomha folyású vize minden erősebb télen keményen befagyott. Ez még nem lett volna baj, mert a vastag páncélon hamarosan elkészült j é g ú t o n sokkal alkalmatosabb volt a túlsó félen vágott fának a hazaszállítása szánon, vagy kocsin, mint tavasszal a vizén, dereglyével. — A mult század 70-es éveiben a gúthori' molnárok még a — ma már — burgenlandi kőbányákban faragott malomkövet is a jég hátán fuvarozták át az innenső parton álló malomiba. Ha azután enyhébb idő beálltával a jég megindult s alacsony, téli vízállásnál a falu alatt lévő éles kanyarulatban megakadt, ott csakhamar hatalmas, fenékig érő jégtorlasz támadt, mely a felülről érkező vizet megakasztotta, megduzzasztotta. A víztömeg egyre nagyobbodott; az árteret egészen ellepte, betöltötte s az úszó jégtáblákkal ostromolta a töltést. — A töltés egy-egy gyöngébb helye nem sokáig állta az ostromot; gátszakadás támadt, melyen át a fékevesztett ár vadul berontott a tilosba s mindent rombolva, pusztítva elöntötte a falut, meg a határ mélyebben fekvő részeit. Ilyen rettenetes elemi' csapásnak a hatása, a 20