Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Hűtlenek

Nyomaszt, hogy itt találom, mint valami útibatyut, inkább ment volna el, adta volna fel magát, vagy mit tudom én. — Nesze — mondom, s a markába nyomom a két szalámis zsemlét, amit pedig magamnak vettem az útra. Nem kell neki. Kiborul, az agyára megyek, mondja. Mindjárt elsírja magát. Sajnálom, de rühellem, hogy sajnálnom kell valakit, legszívesebben megfojtanám az ilyeneket. Az igazgatónk nem öreg még, de korához képest bámulatosan szenilis. Holnap majd intézeti bíróság elé állít bennünket. Intézeti bíróság! Mindent a fiúk csinálnak. A nevelőket meg a tanárokat megfosztotta ennek a bulinak az örömeitől, magát persze nem. Bár ő nem szól bele, csupán tanácsadóként van jelen. Kijelöli a bíróságot, s az elítél minket, aztán mindnyájan jókat röhögünk a markunkba a háta mögött, mert a röhögés az egyetlen, ami a miénk még. Hogy mi vár ránk? Egy hét kiközösítés például. Esetleg magánzárka, szabadidő-megvonás, krumplipucolás s a többi. Majd egy hét múlva a nagy visszafogadás. Az ünnepélyes ígéret, hogy nem fogjuk többé a közösséget bomlasztani, hogy jók leszünk, angyalkák fehér selyembugyogóban. Gondolj a példaképedre! Aki bekerül ebbe az intézetbe, köteles példaképet választani magának. Fuj! Emelkedik a gyomrom tőle. ,,Ki lesz a példaképed?" — kérdezték tőlem az első napon. „Luther Márton" — mondtam szerényen, nem is sejtve, mekkora veszedelmet zúdítok a nyakamba. A következő pillanatban az asztal alá estek mind, akik a válaszomat hallották, vagy befogták a fülüket, csak az igazgató nem vesztette el a lélekjelenlétét, ö időnként megpróbál bölcsnek látszani. Most is nyájasan, már-már pajtáskodva kérdezte tőlem: „Lutheránus vagy talán, fiam?" „Nem én" — feleltem. „Akkor mért éppen Luther Mártont választod?" „Az úgy van — mondtam —, hogy az én keresztapámat Luther Mártonnak hívják, nagyon rendes ember." „Az én példaképem Makarenko — folytatta az igazgató még mindig nagyon higgadt hangon. — Láthatod, hogy én nem tréfálok. Én komolyan beszélek veled, hiszen mind a ketten értelmes felnőtt emberek vagyunk. Félre a tréfával, fiam. Még egyszer kérdem hát tőled, kit választasz a példaképednek?" 406