Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979
Egri Viktor - Piri
végzek magammal... akkor elmondta, hogy az üzemben hónapok óta üldözték. Nyáron a szabadsága egy részét Karlovy Varyban töltötte, és ott többször látták egy német férfi társaságában. Amikor hazajött, számon kérték tőle az ismeretségét. Azt felelte, hogy az a férfi közeli rokona. Fejére olvasták, hogy az állítólagos unokatestvér a háború alatt az angol hadsereg tisztje volt. Az igazság annyi, hogy a fasizmus elől Franciaországba, majd Angliába emigrált, a csehszlovák légióban szolgált, de hát a „hivatalos" előírás azt is angol szolgálatnak tartja. Tekintetbe se vették, hogy az a kémnek minősített idegen a köztársaság felszabadításáért harcolt. Az a légióbeli szolgálat akkoriban ugyanolyan bűnnek számított, mint az, ha valaki Spanyolföldön harcolt... A hurkot az tette Piri nyakára, hogy a külföldi rokonságát nem tüntette fel az üzemi kérdőíven. Fondorlatosan olyan felelős állást szerzett, ahol alkalma volt nemcsak az üzem, hanem az ország ipari érdekeit érintő titkok egy részének birtokába jutni... Három hónapig tartott a hercehurca, vallatták és gyötörték, és semmit se bizonyíthattak rá... Ez volt az a három hónap, amikor nem voltam mellette, nem lehettem részese a bajának. Végül egyetlen vádpont maradt: a külföldi rokonság elhallgatása. Börtönnel konkrét bizonyítékok híján nem büntethették, de az állásától felmondás nélkül meg kellett válnia. Annál keményebb volt a tilalom, hogy semmiféle irodai munkát nem vállalhat, csak mint kétkezi munkás dolgozhat, mehet homokot talicskázni, téglát hordani, mehet bányába is valami külszíni munkára... Kellérnétől megtudtam azt is, hogy az egész vizsgálatot Vernár, az üzem mindenható káderese vezette ellene. Az öngyilkosság — Vernár szavai szerint — hiánytalanul igazolta a vádat, hogy Piri egy diverzánssal állt összeköttetésben, és félelmében ölte meg magát, mihelyt ez kiderült. Akkoriban, csaknem másfél évtizeddel ezelőtt nehezen hámozhattam ki a sok mendemondából az igazságot, de most egy asztalnál ültem a szavahihető tanúval, a tragédia másik áldozatával, mert Bodnárt is áldozatnak tartottam. Milyen elszomorító, hogy annyi botladozással, rosszal és fájdalommal, annyi fölösleges áldozattal kellett idáig elvergődnünk! Pirit a túlbuzgó éberek kergették a halálba, de Bodnárt is — látható jóléte ellenére — boldogtalan embernek tartottam. Súlyos keze előttem feküdt az asztalon. Láttam a remegésén és elborult szemén, hogy nem békült meg Piri halálával. Eszembe jutott a lány rekedtes hangja, s furcsa, gaminos kedvessége, ahogy előttem 37