Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Egri Viktor - Piri

történik velem. A szótlanságom meg a kapkodó szemem elárulta... Azok az érintések nem voltak véletlenek, ha nincs a háta mögött az a két férfi, nem állhatta volna meg, hogy oda ne hajtsa a vállamra a fejét... Nem merem állítani, hogy az ő részéről ez ugyanolyan igazi, mély szerelem volt, mint az enyém... Egyszer azt mondta, hogy az egész élet kiábrándítóan üres, csupa kapkodás és zűrzavar, az emberek nem őszinték, túl sokat hazudnak egymásnak, és hazudnak maguknak is, magukhoz sem mernek őszinték lenni. Néha belefelejtkezik a munkába, és ez jó, mondta. Néha megragadja egy szép táj vagy egy épület, azért szeret utazni, nézni a tengert, ahogy a messzeségben összeolvad az éggel. Ez őt, az örökké nyugtalant, megpihenteti. Színházban ritkán érez igazi örömöt, a játék izgalma nem sodorja el, egyetlen hamis szóra odalesz a hangulata. Ne gondoljam, hogy ez hisztéria, csak szeretne belefeledkezni, belemerülni valamibe, de az a bolond feje nem engedi... Igazán csak akkor él, ha ott vagyok a közelében, ha a szobájában ülök, és ő beszélhet hozzám, vagy tudja, hogy várok rá valahol... Kellett a testem, az erőm, az ölelésem is, de mikor odabújt hozzám, néha sírva fakadt, és én hiába faggattam, mitől fél, mért reszket és rémüldözik... Talán túl sok halott volt az életében, vagy valami iszonyatosat nem tudott elfelejteni. Bodnár rám szegezte a pillantását, és megkérdezte: — Érti ezt a furcsa, fonák szerelmet, doktor úr? — Értem, Sanyi... Azt hiszem, maga is érti, hogy kellett neki valaki, akinél védelmet talált... Én erre már akkor gondoltam, amikor nálam dolgozott, és maga várt rá... Jólesett neki a maga hűsége, a ragaszkodása. Bodnár a poharát fogta, de nem emelte a szájához. Töprengő kifejezést öltött az arca, mintha tűnődött volna a hallottakon. — Ha már így megértették egymást, arra sohase gondolt, hogy összeházasodjanak? — kérdeztem. — Háromszor is megkértem a kezét. A visszautasításával sohase sértett meg. Nem éreztette soha velem, hogy csak kevés iskolát járt sofőr vagyok, és ő a nagy nyelvtudásával, a műveltségével magasan fölöttem áll... Szerette a természetemet, szerette, hogy sohasem látott részegen, és szerette — így mondta — a tisztaságomat is, pedig a mesterségem néha a fejem búbjától a talpamig beolajoz, besároz... Öregebb nálam, ezt is mondta, egyszer jön valaki más, és akkor a szerelmemnek vége. Hiába fogadkoztam, hogy ez nem történhet meg, nem 35