Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Kovács Magda - Lujza utca három

Hajba kaptak. Margit homlokon dobta Lujzát Imró bácsi törött fogsorával. Pontosan a két szemöldöke közé célzott. Szabályszerűen verekedtek, mint két elkeseredett gyerek. Néztem őket, fáradt voltam, és nem avatkoztam közbe. Cibálták egymás mellén a ruhát, köpködtek, de egyik sem bírt a másikkal. Fáni már nem élt, még veszekedés közben észrevettem, hogy meghalt. Mint amikor nyulat gázol el egy autó, vagy felhasítanak egy bőrfotelt, olyan hangot hallottam. De nem mertem szólni. Senki nem fogta le a szemét. Úgy halt meg, ahogy született és élt, segítség nélkül. Margit elrohant Kopčík úrhoz, Lujza azalatt kihúzta a halott alól a lepedőt, és a vörös kosztümmel együtt ördögi vigyorral becsukta a szekrényébe. Aljassága felháborított és megvadított. Hozzáugrottam, elkaptam a kezét. Azt mondtam, ha nem tesz azonnal mindent vissza a helyére, eltöröm a kezét. — Szemtelen! Engedjen el! Segítség! Akkor lépett be Kopčík úr. Lujza rögtön panaszkodni kezdett, de Kopčík úr halk hangon ráparancsolt, hogy adja vissza a lepedőt. Aztán megmostuk a halottat. Ketten hoztuk be Kopčík úrral az udvarról a kádat, amelyben nyári napokon a gyerekek lubickoltak, és hajmosáshoz esővizet fognak fel az asszonyok. Érdekes módon nem éreztem undort a kiaszott, ráncos kis halottal szemben. Kopčík úrral jó volt dolgozni. Szerettem volna, hogy ha főorvos volna valahol, én pedig az asszisztensnője. A kopott vörös kosztümjébe és ormótlan papucsába öltöztettük a néhai Fánit. A két törülközőt Kopčík úr igazságosan elosztotta a két asszony között. A halottat becsavartuk a lepedőjébe, elvittük a mosókonyhába, és egy felfordított fateknőre fektettük, elfért rajta. Rimánkodva néztem Kopčík úrra. Megértett, mi rejlik a tekintetem mögött. — Igen, abban az ágyban nem aludhat, legalábbis napokig nem, amíg ki nem szellőztetjük. Nálunk, sajnos, nincs hely, de kölcsönzők egy összecsukható ágyat és pokrócot. Volt náluk hely, de félt a feleségétől, egy hatalmas, szigorú nőtől, aki arra tette fel az életét, hogy Kopčík urat tökéletesen beidomítja, mint egy cirkuszi állatot. De én azért hálás voltam, búcsúzóul még adtak egy tablettát is fejfájás ellen, mert közben Kopčíkné is lejött, saját kezűleg hozta a pokrócot. Szigorúan végigmért, amikór elmentek. 351