Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Kovács Magda - Lujza utca három

Kint aludtam a folyosón. Borzasztó sötét volt, hallottam a svábbogarak neszezését. Sokáig csak erre figyeltem, és akármilyen furcsán és zsúfoltan kezdődött is az életem itt a pincében, boldog voltam, hogy tető van felettem, s nem vetheti senki a szememre, hogy élősködöm. A jövőmről álmodoztam, nagyon egyszerűnek és szépnek tűnt fel, ahogy behunyt szemmel elképzeltem. Káromkodásra riadtam fel. Valaki az ajtót rugdosta, s a kulcslyuk körül kaparászott. A kőműves jött haza, akit akkor még nem ismertem, félig részegen, és a sötétben megbotlott az ágyamban. Elzuhant, s mialatt az öngyújtóját kereste, tovább káromkodott, hosszan, kanyargósan. Rám világított, és mindketten felkiáltottunk. — Kicsoda maga, és mit káromkodik itt? — támadtam rá. — Ne haragudjon, kislány, de ha jól tudom, persze abban sohasem vagyok biztos, akkor pillanatnyilag itt lakom. — Felkattintotta a villanyt, s leült a küszöbre. Nagyon jámbor képe volt, így nem csináltam lármát. Mulattatott, ahogy a küszöbön ülve tisztázni akarta helyzetét. -Én vagyok a kőműves a spájzból! — és megdöngette maga mögött az ajtót. — Jó kis helyecske, itt egyelőre elbújhatok a rendőrök és a feleségeim elől. Mert tudja, azok engem mindig üldöznek. Magáról is azt hittem, hogy valamelyik feleségem költözött az ajtóm elé, de ha egyik feleségem sem, akkor kicsoda maga? — Mától fogva én is itt lakom. Odabenn meghalt Fáni, és nincs kedvem a helyére feküdni, azért vagyok itt. — Szóval magát is átverték. Mindenkit átvernek ezek a vén szipirtyók. Gyönyörű kompánia ez az egész ház, nézzen csak rajta végig. Engem például napokon belül keresni fognak a rendőrök. Erről jut eszembe, ne szóljon senkinek, hogy itt látott. Megteszi? S miután megígértem, végre otthagyott. De aludni nem mertem. Villanyfény mellett feküdtem reggelig, akkor újra megjelent a kőműves, és ujját a szájára téve ismét figyelmeztetett az előbbi fogadalmamra. Mikor elment, nyitva hagyta az ajtót. És akkor fölém borult életem legillatosabb, legszikrázóbb reggele. Ágyamat körülnyaldosta a fény, amely egyre nőtt, dagadt, mint egy folyó, egy hosszú arany folyó, és csendesen ringatni kezdett. Elaludtam. Úgy aludtam el, kétoldalt lecsüngő kézzel, mintha egyenesen az égbe akarnék hajózni. 352