Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Kovács Magda - Fekete szél

aludt, hogy a két karját a feje alá tette. Éreztem a hónalja szagát. Kicsit fanyar volt, de az anyám szaga volt, én szerettem. Órákig feküdt nyitott szemmel elalvás előtt. Lesimította a nagy dunyhát, és bámulta a holdat. Nem volt függöny az ablakunkon. Kiláttunk a kertbe a nagy körtefára. A hegyében sokszor ott ült a hold, bevilágított ránk. Amilyennek olyankor tűnt fel a konyhánk, attól egészen elérzékenyültem. Sejtelmes volt, melegebb, és mintha finom, fehér köd szitált volna a sarkokban. Még most is borzongok, ha arra a finom, szitáló ködre gondolok. Hozzábújtam anyámhoz. Majd megfojtottam az ölelésemmel, folytak a könnyeim, de ő meg se mozdult. Hagyta, hogy öleljem, csak mikor már nagy volt a hasa, akkor lökött el magától. Apám keveset jött be hozzánk. Ilyenkor vágyakozva néztem rá valamelyik sarokból. Szerettem volna, ha fölkap, feldob a gerendáig, és nevetve elkap megint. Egyszer fel is dobott, de nem nevetett, hát többet nem akartam, hogy feldobjon. A nevetését akartam. De nálunk nagyon keveset nevettek. Anyám néha elmosolyodott, sápadtan, mint egy beteg virág. Minden ősszel azt hittem, hogy az már az utolsó mosolya. Mégis ő élt közülük a legtovább. Apám szürke haját hamar elnyelte a föld. Úgy maradt meg bennem, hogy röpködött, sokáig, még a föld alatt is. Nem hiszem el, hogy ne röpködne még most is. Néha odaültem a sírja szélére, de nagyanyám sovány, fekete árnyéka elűzött onnan. Estefelé mindig eljött. Sötét szél fújt a szeméből, a sírokon mozogtak a magas fűszálak. Gyűlölt, ha ott talált. Nem akart osztozni senkivel az apámon. Anyámat is gyűlölte miatta. De hogy mi történt azon az estén. Az idegen asszony csak meresztette a szemét az anyámra. Nézte a hasát, mint egy őrült. Rosszat sejtettem. Olyan rosszat, amilyet azóta soha. A halált. Később tudtam meg, hogy a halált. Úristen, milyen piszkos volt az a vénasszony! Mozogtak hosszú, száraz ujjai, ahogy közeledett anyám felé. Még mindig nem szólt egy szót sem... Megint megőrülhettem, mint a meszesgödörben; közéjük ugrottam. Hasba akartam rúgni a vénasszonyt, de a nagyanyám nyakon kapott. Belökött a szomszéd szobába. Sötét volt, s fanyar almaszag. A falak mellett fehér búzás zsákok. Féltem. Vak kutyakölyökként mászkáltam a sötétben, belevertem a fejemet a bútorokba. Mire az ajtót megtaláltam, anyám már az ágyban feküdt. A lámpát közelebb vitték hozzá. Nagyanyám tartotta. Az idegen lavórokkal futkosott. Anyám jajgatott, sikoltott is. Nem láttam jól a két 332