Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Egri Viktor - Piri

PIRI A tó partját ellepő rengeteg napozó közt az első pillantásra felismertem, bár közel másfél évtizede nem láttam, s csak egy kénsárga fürdőnadrág volt rajta. Maga alá húzott lábbal ült a tűző naptól perzselt pázsiton, és szemlátomást derült azon, hogyan lóbálja és hajítja vízbe egy atlétatermetű, pecsenyére sült férfi karikalábú, sikongó fiacskáját. A gyerek se bírt betelni a játékkal, alig pottyant a vízbe, mindjárt felbukkant, sebesen tempózott az apja felé, s az ügyesen felkapta, amikor a fiúcska kifogyott a szuszból, és merülni kezdett. — Maga az, Sanyi, Bodnár Sanyi? — csodálkoztam rá a kénsárga nadrágosra. Az izmos-testes Buddha-szobor megelevenedett, és teste lomhaságát meghazudtolva fürgén felpattant: — Én volnék, doktor úr. Nincs ilyen titulusom, de mindig doktornak szólított. A szerkesztő úrázást talán kevesellte, s a mesterre sem járt rá a nyelve. — Egy cseppet sem változott, doktor úr — áradozott. — Csak egészen megkopaszodtam, és pocakot eresztettem. Egy kis úszással próbálom apasztani. — Nem olyan veszélyes az a pocak. Illik a korához — mosolygott rám. Szokatlan, sőt meglepőnek mondható körülmények közt ismerkedtem meg Bodnárral. Gépírót kerestem akkoriban. Annus, akinél hoszszas kísérletezés után kikötöttem, és aki közel három esztendeig tűrte a rigolyáimat, mármint azt, hogy ragaszkodtam az ékezetek helyes felrakásához, a szemnek tetsző formához, anyai örömök elé nézett, és nem vállalt többé különmunkát. O ajánlotta nekem Wimmer Pirit. Együtt dolgozott vele, mielőtt hozzánk került a szerkesztőségbe. Piri fordító, és a külföldi levelezést intézi a vállalatnál; szeret jól öltözködni, színházba járni, minden esztendőben külföldre utazik a ČEDOK-kal, s aránylag magas fizetéséből sem telik mindenre. 29