Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - Családi Krónika

„Megvették?" „Igen. Huszonnégyezer koronáért." „Kitől vették meg?" „Bagyuráéktól." „Bagyuráék hova költöztek innen?" „őket valahonnan Magyarországról telepítették ide. Az öregek meghaltak, a fiuk pedig Handlován dolgozik. Tőle vettük meg a házat." „De azt tudja, hogy azelőtt kié volt?" „Nem, nem tudom. Mi a tanyáról jöttünk be a faluba. Azelőtt nem ismertem én itt senkit." Hallgattam az asszonykát, s közben a konyha falát néztem. Fehérre volt meszelve, itt-ott látszott a meszelő nyoma. Vajon milyen volt ez a konyha akkor, amikor Vágó Irma meszelte? Tavasszal, húsvét előtt... vagy pünkösd táján... — Miért nem beszélsz? István hirtelen kérdése visszarántja a valóság asztala mellé elbitangolt gondolataimat. Ugyan miért is nem beszélek? — Tudod — mondom tétován, mint aki maga sem tudja, merre induljon el gondolatai nyomán —, tudod, voltam abban a házban, amelyben a világra jöttél. István megemeli a fejét, mint a veszélyt szimatoló állat. — Voltál? — Voltam. — Hát aztán?! — Téglából épült. Szoba, konyha. Az udvar végében istálló áll, mellette disznóól. Az istállóban tyúkok laknak. Mindez akkor is úgy volt már, amikor megszülettél. A kút mögött áll egy szélütötte almafa. Lehet, hogy még a dédapád ültette, Szabó József. — Terem? — Nem értelek. — Azt kérdeztem, terem-e az a gutaütéses fa? — Télen láttam, nem tudhatom. De ha nem teremne, már rég kivágták volna. Biztosan kivágták volna, ha nem teremne. A mi népünk nem tűri meg maga körül a haszontalan dolgokat. — Semmit? — Semmit. Sok szép tárgy veszett el már ezért, olyanok, amelyeket sohasem lehet pótolni. Dédnagyapád szövőszéke például... — Engem az az almafa érdekel. Arról beszélj; ha tudsz... — Arról már nincs mit mondanom. Lehet, most még kihajt, de lehet, hogy a télen meghalt, és azóta már ki is vágták, s a nyáron eltüzelik majd. — Igen,.. lehet... 236