Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - Családi Krónika

— És ültetnek a helyére egy másik fát. — Ültetnek... Ilyen a törvényük, ugye? — Ilyen. — De miért ilyen? István hangja rekedt lett, mintha valami láthatatlan erő összeszorította volna a torkát. Krákogott is egyet, aztán rám nézett. — Meg tudnád mondani, miért? — Én már aligha. Dédnagyanyád talán tudott volna válaszolni a kérdésedre, ö még azok közül való volt, akik a maguk törvényei szerint éltek. Olyan törvények szerint, amelyeket maguk szabtak önmaguknak. Életről, halálról. Emberségről, tisztességről, becsületről. Mindenről volt mértékük, s e mértékhez igazodtak, vagy hozzá igazították cselekedeteiket. Mi már nem tudunk élni az ő törvényeikkel. Néha a magunkéival sem. — A törvényeidet süsd meg. Nem érdekelnek. A szüle házáról beszélj, arról a házról, amelyben a világra jöttem. Az érdekel... Lefényképezhetted volna. — Igen. De akkor eszembe se jutott. Nem is volt nálam fényképezőgép. Igaz, megnéztem a kutat is. Jó mély kút. Alig lehet lelátni az aljára. Biztosan hideg a vize. És tiszta. — Miből gondolod? — A mély kutak vize rendszerint tiszta és hideg. — Értem. — Érted, érted... Az ördögöt érted.. Olyan kutat még nem is láttál. — Tényleg nem láttam. De azért még nem kell kiabálnod. Kiabáltam volna? Észre sem vettem. De mikor ez az egész olyan kezd lenni, mintha nem is István Szűcs múltját, hanem a magamét keresném. Mert végül is lehetne most minden fordítva is: István lehetne az én helyemen, s az ő helyén én. Az ő szülőháza lehetne az enyém, az ő nagyapja szintúgy. Apám, anyám is feküdhetne idegen temetőben, s lehetnének valahol unokafivéreim, unokahúgaim, akiket sohasem láttam... S lehetne feleségem, fiam, lányom, akik apám és anyám nyelvén egyetlen szót sem értenek... István Szűcs... Igen, kicsi a különbség közöttünk... Alig több a semminél. Talán egy leheletnyi, egy tollvonásnyi az egész. S mégis, ebben a kevésben elfér a történelem. A történelmünk. — Ne haragudj — mondom —, ne haragudj, István. Nem akartam 237