Mártonvölgyi László: Zarándokúton a Kárpátok alatt (Nyitra. Híd, [1937])

Hybbe nagy halottja. (L. Dr. Kiss Ibolya)

«Gyarmathi Balassa Bálint emlékére állíttatta a Magyar Tudományos Akadémia. Lantjáról szép, gazdag és hathatós magyar nyelven, dús képzeleterő, mély vallásos érzés, lángoló hazaszeretet, heves szenvedélyek, nyughatatlan gondok zengtek hazaszerte.» Balassa sokat tartózkodott a Tátraalján, ahol most csontjai nyugosznak. Itt a havasi mezőkön tanulja el a számadó juhászok táncát, a híres «ozemok«-ot s mikor 1572 szeptember 25-én Rudolf koronázásakor a Pozsonyban öszszegyűlt fejedelmek és főurak előtt eljárja a juhásztáncot, húsz éves ifjúságának minden szilajságával és tüzével, — olyan sikert ért el — amelyről nem csak évekig beszélnek, de a történelem is feljegyzi. (Istvánffy libr. XXV.) * A nép azonban retteg tőle s félve húzódik szegényes viskójába, ha közéjük csörtet. Mert Balassa nem válogatós az eszközökben ha dézsma behajtásról van szó. Ismeretes hírhedt kegyetlenkedése éppen Hybbén, mikor a város bíróját — kiköttetve verette meg. De ne felejtsük el : Balassa háborús század szülötte, ki életének nagyobbik felét csatározásban tölti, ki nem tud uralkodni önmagán és szenvedélyein. Minden csúnya tette hirtelen haragjának következménye, — aimit azonban rövidesen keservesen megbán. Ez az őszinte «mea culpá»-zása a legszebb jellemvonás Balassa költészetében. * Pintér Jenő nagy irodalomtörténetében a következőkép írja le a jelenetet : »Az egyik udvari ünnepélyen őt (t. i. Balassát) bízták meg azzal, hogy a Habsburg udvarban egybegyűlt előkelőségek előtt bemutassa a magyar táncot. Olyan juhásztáncot járt az udvar gyönyörűségére, hogy Istvánffy Miklós érdemesnek találta megörökíteni emlékét történelmi munkájában.« Szlovákiai magyar szemmel nézve dr. Kiss Ibolya állítását kell elfogadnunk. Valószínűtlen, hogy Balassa magyar juhásztáncot járt volna el, sokkal valószínűbb, hogy a szlovák »ozemokot« járta el, amelyet birtokukon, a liptói juhászfiúktól tanult el. Ennek bizonysága maga Istvánffy, ki ezt írja : x A táncnak ez a neme nem volt az, amelyet közönségesen magyar táncnak tartották« (idézet Szilády Áron könyvéből.) — 24 —