Mártonvölgyi László: Zarándokúton a Kárpátok alatt (Nyitra. Híd, [1937])

Hybbe nagy halottja. (L. Dr. Kiss Ibolya)

«Bocsásd meg Űristen ifjúságom vétkét Törüld el rútságát, Minden álnokságát, Könnyíts lelkem terhén». A legszélsőségesebb tulajdonságok keveréke 6, ki megbotoztatja apja tiszttartóját (a törvény szerint ártatlanul) s ugyanakkor verset írt a »bűvös gyöngyvirágról», «ékes, jó szagú violákról« s a fülemülékről, melyben »szíve gyönyörködik«. Kegyetlen főúr a bűbájos virágénekek dalolója — egyazon időben. A világirodalomban csak Dosztojevszky fantáziája szül hozzá hasonló kettőslelkű embert, kit még a jó tette is a bűn szélére sodor. Ma már tudjuk, hogy Balassa minden tettének rúgó ja egész életén végighúzódó viszonozatlanul maradt szerelme Losonczi Anna iránt, kit verseiben Júliának nevez. Balassa tisztában van azzal, hogy ez a szenvedélye kárhozatos élete folyására, szíve mélyén békére vágyik : «Ne szíts tüzemet — hadd lehessek csendes.« De élhet-e csendben, ha szüntelenül égeti, kínozza a csillapíthatatlan vágyakozás a nő iránt — ki más férfi aszszonya ? Pedig csak ez az egy asszony tudná megzabolázni tomboló életét : »Júlia életem, egyetlenegy lelkem, ki egyedül bír velem.« De Losonczi Anna másodszor is másnak nyújtja kezét s a költő úgy marad egyedül — »mint sík mezőn csak egy szál fa.» Az egyedüllétből féktelen tobzódásba menekül : «s vitt ördög a bűnben és a test a tőrben.« És hajtotta az ördög a lengyel »citerás« lányhoz, a bécsi »Zsuzsánnához», »Anna—Máriához«. Nem volt válogatós a kvalitásban. Mindegyikben egyet keresett : az elérhetetlen Losonczi Annát. Szerelmeinek biborló sorozatában mint hajnali fény rózsaszínű derűje ragyog felénk Krusit Ilona, liptói főispán leányához való vonzalma. — 25 —