Mártonvölgyi László: Zarándokúton a Kárpátok alatt (Nyitra. Híd, [1937])

Magyar poéta a Morva partján

Vezet a vágyam és vezet az álom S csak a temetőknek kapuit találom.« Vidéki bánat föllege — igen ez lengi át minden szakolcai versét Finoman csipkézett azakolcai verseiben kétszeresen vonul át az a fátyolos hang, mely Juhász Gyula líráját egyébként is mindig jellemezte. A százados vén falak tespedten ölelték magukhoz a lobogó lelkű költőt Juhász Gyulát valósággal megölte ez a levegő. »Oly únt ma a kisváros, oly szűk ma a világ, úgy hívnak, úgy üzennek a távol Indiák ! Oly bús a kaszinó s Gvadányi képe fáj, Vgy hív, úgy int keletről egy naphímezte táj I» Nincs az új magyar irodalomban poéta, aki magkapóbban tudta rímekben érzékeltetni a kisváros kul túremberének helyzeti tehetetlenségét ; aki úgy dalokba tudta volna «üríteni azt a letargiát, mely megfekszi a kisvárost — ahol minden kultúrközpont az öreg kaszinó. Sokat kellett szenvednie, akár a kagylónak, melyben megszületik az igaz gyöngy. Szakolcát, ezt a félreeső városkát ezek a fájó évek emelték be az új magyar irodalomba. Az irodalmárok mindegyike előtt sem ismeretes, hogy hogy Juhász Gyula Szakolcáról regényt is írt »Orbán lelke» címmel. Erről a regényről írta annak Idején — a »Nyitravármegye« szerkesztő j ének az alanti levelet : i>Szakolcán két évig voltam tanár. Nagy magányosság és sok szenvedés emléke köt ehhez a kisvároshoz : itt mult el az ifjúságom. Valami szláv mélabú lebeg a táj felett, ezzel olvad össze az én magyar bánatom. Nagyon messze kerültem a világtól, az élettől, a hír piacától, )de a csönd elmélyítette lelkemet. Voltak tragikus válságaim is és ezeknek visszhangja az «Orbán lelke«, ez a ki

s regény. Minden író magából merít, a lírikus különösen, ezért az «Orbán lelke« mégis csak regény, alakjai, míg az életből a költészetbe átmentettem őket, sok változáson mentek keresztül. Nem szeretem a kulcsregényeket, az «Orbán lelkében» se — 146 —