Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések
Molnár Imre: Kényszermagyarok, a csehországba került magyarok II. világháború utáni történetének fejezetei
KÉNYSZERMAGYAROK 83 tilalom megszabására kapnak engedélyt. Megtilthatják a községben tartózkodó személyeknek, hogy „gyalog vagy közlekedési eszközökkel járjanak akár a járás egyéb vagy akár egy részének területén, hacsak nem rendelkeznek az NB szerveitől kiállított írásbeli utazási engedéllyel". Tilalmat adhatnak ki a vendéglők, kocsmák bezárására, kinyitására vagy kiürítésére. Ugyanez vonatkozott az üzlethelyiségekre és a szeszes italok árusítására is. Utasításukra az érintettek kötelesek azonnal átadni járműveiket vagy igavonó és fejős állataikat kocsijukkal együtt, valamint egyéb jószágukat és háziállatukat is. Utasítást adhatnak bizonyos személyeknek arra, hogy házukat elhagyhatják-e, illetőleg szükség esetén onnét elköltöznek vagy valahová kiköltöznek a hely, körzet, idő és mód megadásával. Megtilthatják a lakásváltoztatást, illetve bármilyen személy éjszakai szállásra való befogadását. Utasíthatnak bizonyos személyek megjelenésére, illetve arra, hogy „a háztulajdonosok bizonyos időben udvarukat és tárolójukat, melléképületeiket ne zárják be, vagy ha bezárnák, akkor az összes kulcsot elismervény ellenében bizonyos helyen megőrzésre adják le". „A parancsokat és tilalmakat indokolni nem kell, fellebbezés ellenük nem engedélyezett. Tartalmazniuk kell, hogy azonnal hatályba lépnek-e. Kézbesítendők és szükség szerint kihirdetendők úgy, hogy a kézbesítéssel és kihirdetéssel egy időben végrehajtandók." A tilalom vagy a parancs érvényesítéséhez elég volt a hivatalos utólagos jóváhagyatás. Az utasítást Lietavec belügyi megbízott helyettes saját kezűleg írta alá. Az utasításból kiderül, hogy a magyarok kilakoltatása, széttelepítése esetében előre megfontolt alapos és összehangolt akcióról van szó. Olyanról, amelyben a magyartalanítás biztosítására azonnal gondoskodni kívánnak az elnéptelenedett területek benépesítéséről, betelepítéséről is. Az utasítás erőszakjellege tehát érvényesíthető volt a betelepítendő szlovák lakossággal szemben is, hisz az akció egyik fő szervezője, a Telepítési Hivatal deklaráltan ezt a szerepet is el kívánta látni. A hazai szlovák lakossággal szemben az eddigi adataink szerint nem érvényesítették a biztonsági intézkedések utasításait, azonban a külföldről hazatelepített szlovák lakosság esetében már éltek ezzel a lehetőséggel. Az akció lebonyolításával megbízott biztonsági és közigazgatási szervek száma az újonnan, a civil lakosság körében szervezett „hadoszloppal" együtt sem bizonyult elégségesnek. Létszámuk pótlására vetették be a katonaságot, mely már a Szudéta-vidék németségének kitelepítésekor is jó szolgálatot tett. A zavaró körülmények teljes kiiktatását, azaz azt a célt, hogy a deportálás véghezvitelében nem lehet kivételeket tenni a kijelöltek esetében, szolgálta a betegeket is szabotálóknak nyilvánító rendelkezés. Ez egyik magyarázata lehet annak a brutalitásnak, mellyel a végrehajtó szervek a betegekkel, öregekkel bántak. Az 1945/26. SZNT-rendelet hatálybalépése az akció lebonyolításánál azt jelentette, hogy a magyar lakosú községekben és járásokban, ahol a lakosság többségben szerepelt, és ahol emiatt tilos volt a nemzeti bizottságok létrehozása, a teljhatalmat a Belügyi Megbízotti Hivatal által kinevezett komisszárok (biztosok) gyakorolták. Ők egy személyben rendelkeztek a nemzeti bizottságokkal azonos szintű jogkörrel. Az általuk kibocsátott rendelkezések nyomán szállították a szlovákiai magyar értelmiségieket és másokat internálótáborba. Ők végezték az 1938 után beköltözöttek kényszerkitelepítését stb. Ők tartóztatták le és büntették az anyanyelvüket használni merészelő magyarokat. Nem kevesebb könyörtelenséggel jártak el a deportálások végrehajtásában sem. Hírszerző, kémelhárító szervezetük tagjait kezdettől fogva azon részéből válogatták a
