Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések
Molnár Imre: Kényszermagyarok, a csehországba került magyarok II. világháború utáni történetének fejezetei
KÉNYSZERMAGYAROK 81 hogy a kérdést a békeértekezleten felvesse, valamint arra az esetre, ha Csehszlovákia részéről a kérdés más eszközökkel nyerne rendezést, állásfoglalásához való jogát fenntartja." A 7. bekezdés a jövő intézkedéseire utalva leszögezi: „A jelen jegyzőkönyv 4. bekezdésében megjelölt megegyezés megkötéséig a Csehszlovák Köztársaság Kormánya továbbra is fenntartja a magyarok kiutasításának és áttelepítésének felfüggesztésére vonatkozó gyakorlatát, kivéve a munkaerő felhasználására vonatkozó törvényes rendelkezések által indokolt intézkedéseket." Az egyezményben utalást találunk az erőszakos munkaerő-toborzás és egyéb jogtalan intézkedések elől menekültek státusza rendezésére is. Az V. cikkhez tartozó függelék úgy intézkedett, hogy az áttelepítendő magyarok számába kell venni azokat a személyeket is, akik már átköltöztek Magyarországra. A csehszlovák kormány a megoldást a megegyezésen túl továbbra is abban látta, ha a magyar kormány — más megoldás nem lévén — egyoldalúan veszi át a Csehszlovákiában maradt magyar tömegeket. Az, hogy a Csehszlovákiában maradt magyaroknak kisebbségi jogokat biztosítsanak, egyáltalán nem szerepelt a csehszlovák politikai elképzelések közt. A csehszlovákiai magyarok egyoldalú, illetve kötelező áttelepítésének ügyét a csehszlovák fél a párizsi békekonferencia által kívánta szentesíteni. Ezt a célt szolgálta az 1946 nyarán kibontakozott reszlovakizációs kampány, melynek értelmében háromszázötvenezer körüli magyar kérte reszlovakizálását. 1 1 A magyarok széttelepítése a párizsi békekonferencia negatív állásfoglalása esetén merült fel. A magyar fél ugyancsak a békekonferenciától várta az egyoldalú transzfer követelésének elvetését, és a csehszlovákiai magyar kisebbség kérdésének rendezését. Az ügy azonban már a lakosságcsere kezdeténél is bonyodalmakba ütközött. Az egyezmény végrehajtásának megkönnyítésére a lakosságcsere-egyezmény X. cikke értelmében két szlovák és két magyar tagból álló vegyes bizottságot hoz létre, melyet megbíztak az eljárási szabályzat és végrehajtási határozatok kidolgozásával. A Budapesten majd Ótátrafüreden működő vegyes bizottság munkája az ingóságok el- és átszállítása ügyében akadt el végzetesen. A témával foglalkozó 16. számú véghatározat szerint ugyanis az áttelepülők csak szabad ingóságaikat vihetik magukkal, kivéve a készpénzüket, bankbetétüket, értékpapírjaikat, nemesfémet, drágakövet, valutát, devizát. Kötött gazdálkodási keretbe tartozó ingóságaik közül csak fejadagot, illetve háromtagú család esetében egy sertést takarmányadaggal együtt vihetnek magukkal az áttelepülők. Végül kompenzációs ingóságaik, azaz állataik, gazdasági felszerelésük, gépeik, szállítóeszközeik, készleteik és egyéb anyagiak összeírandók, és hátrahagyva kölcsönös elszámolás tárgyát fogják képezni. 1 2 Az egyértelműen csehszlovák érdekeket szolgáló 16. számú véghatározat ellentétes volt a lakosságcsere-egyezmény VI. cikkével, mely szerint az áttelepülők minden ingóságukat magukkal vihetik. A magyar fél hanyagságának köszönhetően a véghatározat kellő mérlegelés nélkül lett kihirdetve, ami az eljárási szabályzat értelmében egyet jelentett a hatályba léptetéssel. A történtek óriási felháborodást váltottak ki mind a szlovákiai magyarság köreiben, mind Magyarországon, hisz a készleteitől megfosztott százezer magyar átvétele a magyar kormány számára megoldhatatlan feladatot jelentett volna. Ezért a magyar kormány a csehszlovák kormányt felkérte a 16. számú véghatározat hatálytalanítására és új véghatározat kidolgozására. Kifejezte, hogy ellenkező esetben nem tudja megkezdeni a lakosságcserét. A csehszlovák fél elutasította a magyar kérdést, és azzal fenyegetőzött, hogy ha a magyar kormány nem vállalja a lakosságcsere megkezdését és lebonyolítását a 16.
