Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945)

72 G. KOVÁCS LÁSZLÓ nyelvű gazdasági szakiskola sem működött. A különböző kedvezményekben a magyar földművesek csak igen kis mértékben részesültek. A munkások — akik nem rendelkeztek önálló magyar szakszervezettel — nem kapták meg a szlovák és a német munkásokat megillető húszszázalékos drágasági pótlékot, amit parlamenti felszólalásaiban Esterházy is többször szóvá tett. Megjegyzendő, hogy a magyar szakszervezet létrehozására irányuló kérelmeket az illetékes szlovák szervek azzal utasították vissza, hogy a szlovák és német szakszervezetek is idővel megszűnnek majd, mivel Szlovákiában is sor kerül a korporativ rendszer kiépítésére, így magyar szakszervezetekre már csak ezért sincs szükség. A magyar dolgozók érdekeinek védelmét a Magyar Párt vállalta magára, de a gyakorlatban vajmi keveset tudott elérni. Az érdekvédelem elsősorban a párt gazdasági osztályának volt a feladata, mely a Magyar Néplap 1942. szeptember 10-i számának tudósítása szerint mindenekelőtt a „legelhagyatottabbak, a magyar kisgazdák felkarolását" tűzte ki céljául. A gazdasági osztály tervei között szerepelt különböző tanfolyamok szervezése, hogy ezáltal is pótolni próbálják a földművesiskola hiányát, valamint a gazdasági tevékenység összehangolásának megszervezése. Fontos szerepet töltöttek be a magyar etnikum életében a jótékonysági akciók, amelyekkel a legszegényebbek sorsán igyekeztek javítani. Ezek, sajnos, jórészt nyomorenyhítő akciók voltak csupán, és nem változtathattak lényegesen azok helyzetén, akiken segíteni akartak. Több alkalommal rendeztek olyan vásárokat is, melyek bevételét jótékonysági célokra használták fel. Gyakori volt, hogy a párt családvédelmi osztálya ajándékokkal próbálta szebbé tenni a szegénysorban élő gyermekek életét, kiváltképp karácsonykor, húsvétkor s az évenként megismétlődő segélyakciók idején. Nem tagadható, hogy bár az adományok nem oldhatták meg a súlyos társadalmi gondokat, a jótékonysági akcióknak mégis pozitív szerepük volt, mivel a magyarság összefogását és szolidaritását erősítették. Az ilyen irányú tevékenység szervezői általában komolyan vették azt, amit a zsolnai helyi szervezet 1943 karácsonya alkalmából megtartott ünnepélyével kapcsolatban a Magyar Hírlap december 22-i száma így fogalmazott meg: „Célunk, hogy ne legyen magyar, aki a szeretet ünnepén ne érezhetné azt, hogy honfitársai szeretettel gondoltak, gondolnak s mindenkoron gondolni fognak rájuk." A lehetőségekhez mérten segíteni igyekeztek a sokgyermekes családok helyzetén, s e célból időről időre megajándékozták őket. Több alkalommal sor került gyerekek üdültetésére is, mégpedig a Magyar Párt terhére, s ilyenkor nem csupán magyar gyerekekről gondoskodtak, hanem németekről és szlovákokról is, mintegy a nemzetek közötti együttműködést és szolidaritást megerősítendő. Említésre méltó, hogy míg a szlovákok a gyűjtésben a nacionalizmus provokatív megnyilvánulását látták, addig Esterházyék értelmezése szerint a gyűjtések a társadalmi viszonyok konszolidálásához járulnak hozzá, „mert jó állampolitikát csak rendezett szociális viszonyok között lehet csinálni". A teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy az adakozók között szlovákok és németek is voltak, amit Esterházy nem mulasztott el méltányolni. Meg kell említenünk még a Magyar Párt családvédelmi osztályának munkáját, mely valóban a lehetőségek messzemenő kihasználásával szolgálta a párt szociálpolitikáját. Ez az osztály szervezte meg például a sokgyermekes családanyák tiszteletére rendezett ünnepségeket, ez tartott számon minden szlovákiai magyar családot, és lehetőség szerint segített a leginkább rászorulóknak. A szociális osztály a munkanélkülieket, az öregeket és a betegeket segélyezte (ez utóbbiak orvosi és gyógyszersegélyben részesültek a Magyar Párt