Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945)

MAGYAROK SZLOVÁKIÁBAN (1939—1945) 59 hónapok óta." Aligha kétséges, hogy Esterházy itt a totális háború jelszavaira és nyíltan deklarált módszereire utal, s így ez a megnyilatkozás inkább tekinthető németellenes, mint szovjetellenes tartalmúnak. A válságból kivezető utat illetően hívei számára nem rendelkezett semminemű útmutatással, s követőinek a fent említett üzenetében is csak azt javasolta, ne essenek kétségbe, és ragaszkodjanak a felebaráti szeretet törvényéhez. Láthatjuk tehát, hogy az események menete és a borzalmak fokozódása változást idézett elő Esterházyék álláspontjában, bár szovjetellenességük és antikommunizmusuk megmaradt. A Szovjetunió elleni harccal sokáig fenntartások nélkül egyetértettek, mivel a „Kelet felől érkező veszedelemben" fenyegető rémet láttak, de a németekből is kiábrándultak, miután kénytelenek voltak belátni, hogy az ígért igazságos rend és béke helyett csupán megpróbáltatásokat és szenvedéseket zúdítottak Európa népeire. Talán nem lesz érdektelen megjegyezni, hogy a háború első három évében a szlovákiai magyarok nem csupán nyilatkozatokkal, de adományokkal is megpróbálták a tengelyhatalmak háborúja iránti rokonszenvüket kifejezésre juttatni. Ezzel szemben az 1943-as esztendőtől kezdődően a magyar sajtó hasábjairól eltűntek a németekkel szembeni közeledést szolgáló nyilatkozatok, és a közös sors hangoztatásával is csak elvétve találkozunk. Sajnos, ezúttal nem tudunk érdemben nyilatkozni arról, volt-e a szlovákiai magyarok körében szervezett antifasiszta mozgalom, s ha igen, mennyire volt számottevő. Kétségtelen, voltak emberek, s talán nem is kevesen, akik a Szovjetunióval, az illegális kommunista mozgalommal rokonszenveztek, vagy azt tevőlegesen is támogatták, de a rájuk vonatkozó adatokat ez idáig nem sikerült összegyűjtenünk. Megállapítható viszont, hogy az 1944. augusztus 29-én kitört szlovák nemzeti felkelésben szlovákiai magyarokkal is találkozunk, akik a Magyarországról érkező antifasiszták oldalán a Rákosi Mátyásról és Petőfi Sándorról elnevezett partizánbrigádok tagjaiként vettek részt a felkelés harcaiban. Feljegyzésre méltó az a tény is, hogy a Magyar Párt sorai közé fogadta az illegalitásba kényszerített kommunista és szociáldemokrata párt jó néhány tagját, sőt olyan antifasiszta németeket is, akik nem akartak a Deutsche Partei tagjai lenni. Érdemes figyelmet szentelnünk a szlovákiai magyarság és a zsidókérdés viszonyának, mivel ez a probléma a németek által megszállt vagy a befolyásuk alatt álló országokban igen élesen jelentkezett. Tudjuk, Esterházy és hívei helyeselték a zsidók gazdasági, társadalmi stb. szerepének a korlátozását, ám a Magyar Párt vezetője pártja nevében elutasította a deportálásokat jóváhagyó s a zsidók megsemmisítését jelentő hírhedt törvényjavaslatot. Amíg viszont „csak" a zsidó vagyonok elkobzásáról volt szó, addig a magyarok egyetértésével, sőt esetenként részvételével is találkozunk, noha ez a részvétel sokkal kisebb arányú, mint a szlovákok és a németek esetében. Kétségtelen, Esterházy és párthívei elhatárolták magukat a zsidóktól, és tiltakoztak az ellen, hogy őket a zsidóság iránti rokonszenvvel gyanúsítsák. Az effajta gyanúsítgatásoknak és támadásoknak a szlovák sajtó nem volt híján, s kiváltképp gyakran jelentek meg ilyen tartalmú hírek a Hlinka-gárda lapjában, a Gardistában, mely féktelenül uszított a zsidók, a baloldali gondolkodásúak és alkalmanként a magyarok ellen is. Figyelemre méltó a fentiek szempontjából Esterházy János azon beszéde, mely a szlovák parlament 1939. október 9-i ülésén hangzott el. Ebben tiltakozott az ellen, hogy a magyarokat egy kalap alá vegyék a zsidókkal, mivel a magyarok „éppen annyit szenvedtek az évtizedek és évszázadok folyamán a zsidók túlkapásaitól, mint a szlovákok. Ezért üdvözlöm külön örömmel, hogy a zsidókat elkülönítik, de egy nevezőre ne hozzanak velük, mert mi, magyarok, akik keresztény és nemzeti alapon állunk, legalább