Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések
Szarka László: Állami és nemzeti integrációs tényezők a dualizmus kori magyarországi szlovák társadalom fejlődésében
20 SZARKA LÁSZLÓ ken végbement magyarosodásnak kétségkívül az egyik igen fontos tényezőjét jelentette a nyelvcserét mint civilizációs előrelépést feltüntető magyarosító iskolapolitikai és közigazgatási gyakorlat hatása. Minthogy a társadalmi előrelépés leginkább járható útja az értelmiségi vagy hivatali pályára kerülés volt, a gyors ütemben, de gyakran csak külsőségekben elmagyarosított iskolák és az államnyelvet megkövetelő hivatalok — különösen a városi környezetben — a szlovák nyelv társadalmi presztízsének erőteljes csökkenését eredményezték. A szlovák mozgalom számára különösen súlyos veszteségeket és dilemmákat okozott a magyarosodó szlovák középosztályok (értelmiségiek, hivatalnokok valamint a parasztság és vállalkozók kisebb-nagyobb csoportjainak) „renegát" magatartása. Az „erkölcsi magyarosodásaként emlegetett jelenség a magyar „úri" rétegeket külsőségekben, szokásokban utánzók gyors lefolyású, igaz, nem teljes nyelvi asszimilációját készítette elő. A magyarosodást szorgalmazó magyar politikával szemben merev ellenzéki pozícióra helyezkedő szlovák nemzeti mozgalom érzékelte a hungarofil, „magyarón" elem lemorzsolódásának súlyos következményeit. Annak okát legtöbbször kizárólag a nemzetiségi elnyomás politikájának számlájára írta, ami a kérdés szlovák historiográfiájában mindmáig hátráltatja az árnyaltabb elemzést. A szlovák régióban a dualizmus fél évszázada alatt lezajlott asszimilációs folyamatot mint az „egységes magyar nemzeti állam" koncepciójának viszonylag közeli megvalósulását értékelni csak merész fantáziával lehetett volna. A kortárs szlovák politikusok, publicisták, tudósok regisztrálták ugyan a szlovák nemzet növekedésének megtorpanását, de a magyarosítástól mint nemzeti végveszélytől ők maguk nemigen tartottak. Az azonban igencsak reális fenyegetésként merült fel, hogy „Slovensko" mint kompakt nemzetiségi régió rövid időn belül megszűnik létezni, s helyébe a kormányzati és a vármegyei magyar nemzetiségi politika által szorgalmazott, magyar dominanciájú Felvidék lép. A Felvidék fogalmának több évszázados történeti előzményei voltak ugyan, de a dualizmus korában Grünwald Béla. Zólyom megyei alispán A Felvidék című politikai pamfletje nyomán új értelmet nyert. A Felvidék Grünwald értelmezésében egyfajta senki földje, hol a szlovák lakosság körében a magyarosodás gyors sikerekre számíthatott volna, de a központi kormány tétlensége folytán a Felvidék a magyar állammal ellenséges érzelmű, „pánszláv" irányzatok fészkévé, terrénumává vált. A „hódítás", a „belső kolonizáció" terepeként és ezzel együtt egyfajta veszélyforrásként megjelenő Felvidékhez Pozsony, Nyitra, Trencsén, Árva, Turóc, Liptó, Zólyom, Bars, Hont, Nógrád, Gömör, Szepes, Sáros, Zemplén, Ung vármegyéket és Abaúj megye felső két járását szokás számítani" — hangzott Grünwald egyik tanítványának definíciója. 5 1 A kormányzati nemzetiségpolitika szlovák régiót („felvidéki tótság"-ot) érintő nemzetiségi vonatkozású ügyeiben általában ennek a vármegyének a főispánja kapta a belügyminisztertől vagy más tárca vezetőjétől a körlevelet. 5 2 A magyar kormányzati politika „felvidéki", szlovák koncepciója a dualizmus évtizedeiben nem maradt teljesen változatlan. Kezdetben kétségkívül a korabeli ellenzéki szlovák sajtóban a „grünwaldizmus" néven emlegetett kemény kéz politikáját próbálták érvényesíteni, ami a szlovák politikai, kulturális törekvések teljes megbénítását célozta. Mindezt a fantommá növesztett „pánszlávizmus" és az ellene meghirdetett küzdelem volt hivatott igazolni. A minden öntudatos szlovák nemzeti megnyilatkozásra kiterjesztett „pánszláv" megbélyegzés a felvidéki politika legsúlyosabb koncepcionális melléfogása volt. Pánszlávizmusnak minősült az 1868. évi nemzetiségi törvényben biztosított nyelvhasználati jogok
