Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések
Szarka László: Állami és nemzeti integrációs tényezők a dualizmus kori magyarországi szlovák társadalom fejlődésében
ÁLLAMI ÉS NEMZETI INTEGRÁCIÓS TÉNYEZŐK 17 negyven százalékot. Negyvenszázalékos volt a nemzetiségi munkásság kétnyelvűségének 1910. évi értéke is. Mindez jól érzékeltetheti az iparosodásban és általában a polgárosodásban benne rejlő „asszimilációs tartalékok" nagyságrendjét. 3 8 Az ipari munkásság körében kimutatható magyarosodás esetében — hosszabb adatsorokkal nem rendelkezvén —, a belső migráció és a nemzetiségi adatok összevetése alapján joggal következtethetünk arra, hogy Budapesthez hasonlóan elsősorban az ország központi iparvidékeire áramló német és szlovák munkásság, kisebb részben pedig a nemzetiségi régiók magyar többségű vagy azzá váló városaiba költözött nemzetiségi munkások magyarosodtak el. A nemzetiségi többségű városokban néhány esetben történt kísérlet a magyar munkások tervszerű telepítésére. Ez néhány vasúti központ (Zsolna, Ruttka, Zólyom), illetve néhány nem városi ipartelep esetében hozott is némi sikert, de az iparosodással automatikusan együttjáró általános magyarosodás merő fikciónak bizonyult. 3 A szlovák vidéki és városi társadalom fentiekben jelzett belső problémáinak negatív hatását tovább növelte a magyarországi nemzetiségi mozgalmak hagyományos vezető rétegének, az értelmiségnek a rendkívül alacsony szinten való reprodukciója. A magyar nemzetiségpolitika diszkriminatív elemei ugyanis legszembetűnőbben éppen az oktatásügyben jelentkeztek, ami különösen az egyházi autonómiával nem rendelkező szlovák nemzeti társadalom fejlődésében okozott súlyos zavarokat. A három szlovák gimnáziumnak az 1870-es években való felszámolását követően a szlovák anyanyelvű tanulók csak idegen tannyelvű intézményekben érettségizhettek és szerezhettek magasabb képesítést. Az 1913—1914-es tanévre az 1880-as állapotokhoz képest egyötödére csökkent az anyanyelvükön tanuló szlovák gyermekek száma, és a 256 ezer szlovák anyanyelvű elemi iskolai tanulónak mindössze 16%-a járhatott szlovák tannyelvű iskolába. Az ugyanebben a tanévben Magyarországon érettségizett szlovák anyanyelvű diákok száma összesen 45 fő, a szlovák anyanyelvű magyarországi egyetemisták száma pedig a századelőn átlagosan 15—20 között mozgott. 4 0 Mindennek kettős értelemben is rendkívül káros következményei voltak a szlovák nemzeti társadalom számára: egyrészt a megfelelően képzett értelmiségi utánpótlás hiányában az értelmiségi pályákon egyre kisebb volt a szlovák anyanyelvűek száma. A 15 vármegye területén közel 140 ezer főnyi értelmiségi kereső közül a szlovák anyanyelvűek aránya 13,7 százalékos volt, de a közszolgálati és szabad foglalkozású értelmiségi kategóriák többségében még a 10 százalékot sem érte el: így például a közigazgatásban 3,2%, az igazságszolgáltatásban 5,4%, az oktatásban 4,9% volt a szlovákok aránya. A fontosabb falusi értelmiségi foglalkozások közül a szlovák egészségügyi dolgozók aránya 34% volt (ugyanakkor nem akadt egyetlen szlovák anyanyelvű állatorvos sem), a községi és közjegyzőké pedig 1910-re Árva és Liptó kivételével minden szlovák többségű vármegyében 20% alá csökkent. 4 1 Az egyházi pályákon szintén gyors ütemben csökkent a szlovák lelkészek és segédlelkészek aránya: 1910-ben a régió négyezer papja közül mindössze 541 vallotta magát szlovák anyanyelvűnek. A szlovák oktatásügy fentebb már jelzett radikális leépítésével párhuzamosan a szlovák tanítók száma is vészesen megfogyott, és az elemi iskolai tanítói karon belül a 15 vármegye területén összesen 462 szlovák anyanyelvű tanító maradt. 4 2 A szlovák értelmiség fokozódó hiánya az értelmiségi pályák egyre erőteljesebb elmagyarosodását, az értelmiséggé válásnak kormánypártihoz és magyar nyelvűséghez való kötődését eredményezte. Az értelmiség szlovák nemzeti társadalomból való kiválásának okait és következményeit vizsgálva a „társadalmi csapás"-nak minősített jelenségről a központi
